Oldal kiválasztása

Soha többé nem lesz diktatúra

Szerző: | 2012-10-23.

A nemzeti önbecsülésünk napja a mai. 1956 az emberi helytállás hősiessége volt, amikor a békéért, a boldogságunkért, a szabadságunkért, a legfontosabb értékeinkért kellett kiállni. Bízom benne, hogy soha többet nem lesz diktatúra Magyarországon – mondta ünnepi beszédében Simicskó István államtitkár.

 

 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére a Kovászna parkban rendezett ünnepségen az államtitkár kiemelte: a 20. század borzalmai után tudott a magyarság küzdeni a szabadságáért. Az első világháború szörnyűségei, a magyarságot megalázó trianoni békediktátum, a második világháború és az azt követő totalitárius rendszer után, amelyben 1949-1953 között egymillió embert ítéltek el, ezek a borzalmak és megpróbáltatások után a magyarság elsőként és egyedüliként mert felállni és kinyilvánítani, hogy elég volt az elnyomásból.

– Hiába nyert a túlerő, most is azt mondhatjuk volt értelme küzdeni a szabadságunkért. Ha kicsit később is, de a rendszerváltáskor visszanyertük a szabadságot. Ez óriási felelősséggel jár, hiszen önállóan hozhatunk döntéseket az élet minden területén. Rajtunk múlik hogyan élünk ezzel a lehetőséggel. Itt Füreden láthatóan kiválóan élnek ezzel, ezt mutatja a város fejlődése. Márai Sándor azt írja: mindennap építsd a művedet. Ez tehát a feladat. Mindannyian tegyünk valamit a haza, a családunk és a közösségünk boldogulásáért. Bízom benne, hogy soha többet nem lesz diktatúra Magyarországon, az itt Füreden is tapasztalható alkotókedv, a tenni akarás és a szabadságvágy kellő garancia erre – fejezte be beszédét Simicskó István.

A rendezvényen közreműködött: Kéri Kitty színművész, a Lóczy Diákszínpad és Balatonfüred összkórusa, Bánó Veronika karnagy vezényletével.

A délelőtti órákban Bibó István szobránál a Tagore sétányon volt koszorúzás, délután fél hatkor pedig a Bata Ferenc emlékligetben tartanak megemlékezést, ahol Császár Attila református lelkész mond beszédet. Október 24-én szerdán, 18 órakor a Kisfaludy Színház mutatja be Így bocskorosan…(G.A. emlékére) című előadást, amelyet a Lóczy Diákszínpad ad majd elő a Kisfaludy Galériában.

balatonfured.hu

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Január 31
  • 31
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004