Oldal kiválasztása

Férfiholttestet találtak a Balatonban

Szerző: | 2012-10-24.

Egy férfi holttestét emelték ki a Balatonból Szemesnél hétfőn, feltételezhetően a tapasztalt hajóst Kosztolányi Balázst, az október 9-én eltűnt vitorlázót találták meg, a rendőrség azonban ezt egyelőre nem tudta megerősíteni. A holttest személyazonosságának megállapítása folyamatban van.

 

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője úgy tudja, a holttestre egy vitorlázó talált rá a Balatonszemes és Zánka közötti nyílt vízen. Kosztolányi Balázs október 9-én a balatonföldvári kikötőből indult útnak, vitorlását 15 kilométerrel arrébb, Révfülöpnél találták meg, de akkor már nem volt a fedélzeten. A hajós halálának okairól továbbra is keveset tudni. Egyes hírek szerint rosszul lett, eszméletét vesztette, és a vízbe esett. Erre utal az is, hogy a hajó hátsó részén megsérült a korlát. A halál pontos okát és vélhető idejét az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat állapítja majd meg.

A férfi a 2011-es Kékszalag vitorlásversenyen hajója kategóriájában győztes volt csapatával.

 

Korábbi hírünk

Két hajóval keresik a Balatonban a vízi rendőrök és a vízi mentők a kedd délután megfeneklett vitorlás vezetőjét, Kosztolányi Balázst, aki a 2011-es Kékszalag vitorlásverseny egyik hajóosztályának győztes csapattagja. A hajó fakorlátja átszakadt, egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet.

Egy horgász értesítette a vízi rendészetet, hogy Révfülöp közelében, párszáz méterre a parttól megfeneklett egy vitorlás, amelynek nincs vezetője. A hajó egy balatonföldvári kikötőből délután egy órakor indult útnak, majd két óra múlva az északi parton, Révfülöp közelében megfeneklett, de ekkor már üres volt – tájékoztatta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője az MTI-t.

Kosztolányi Balázs 60 éves, rutinos hajós, aki kedden reggel indult útnak Birdie nevű vitorláshajójával, amelynek fakorlátja szakadt át. Egyelőre nem lehet tudni, hogy baleset, vagy rosszullét okozta a tragédiát.

Forrás: MTI

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
május 23 - május 29
  • 23
    Nincsenek események
  • 24
    Nincsenek események
  • 25

    20 éves a Füredi História

    16:00 -18:00
    2022.05.25
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Jubileumi lapbemutató.

  • 26
    Nincsenek események
  • 27

    Velünk élő kiválóságaink

    18:00 -20:00
    2022.05.27
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Vendég: Kováts Péter hegedűművész.

  • 28

    Gyermeknapi hétvége

    12:00 -20:00
    2022.05.28-2022.05.29
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Gyermeknapi programok.

    Magyar Hüperion est

    16:30 -20:00
    2022.05.28
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Lapbemutató és borkóstoló.

  • 29

    Az érzékelés perspektívái

    16:00 -19:00
    2022.05.29
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Kiállításmegnyitó.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004