Oldal kiválasztása

Megvan az év kertje

Szerző: | 2012-11-08.

 

– Az érdem elsősorban a szüleimé. 2004-ben költöztünk be a füredi családi házunkba, azóta folyamatosan szépítgetjük, alakítjuk a kertet. Most jelentkeztünk először a versenyre, mára ért össze az udvar. Évekig éltünk Hollandiában, onnan sok kertépítő ötletet hoztunk magunkkal, ilyen például a platán sövényünk, amit a zsűri igen különlegesnek ítélt. Az udvarunkat romantikusnak mondanám, egy kis tavacska is van benne – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Gulyás Anetta.

A város idén is több mint két millió forinttal támogatta a mozgalmat, minden jelentkező egy-egy háromezer forintos virágvásárlási utalványt kapott. A versenyre végül 160 magánszemély, 16 intézmény és néhány szolgáltató nevezett be. A zsűri véleménye szerint a versenyben induló kertek és balkonok egyre stílusosabbak, tudatos kertépítésről tanúskodnak. Külön kiemelték, hogy szolgáltatók is csatlakoztak a versenyhez.

A Szent István téren rendezett ünnepségen Hári Lenke alpolgármester hangsúlyozta a mozgalom fontosságát, mondván a versenyen résztvevők évről évre példát mutatnak arra, hogyan kezeljük környezetünket, majd átadta az okleveleket az immár tizenhetedik alkalommal megrendezett verseny díjazottjainak.

Íme, a nyertesek névsora:

Az év kertje díj:

Gulyás Anetta

Kertjével elismerésben részesült:

Tömösvári Imréné
Vászolyi Árpád
Fritz Béla
Horváth Éva

Erkélyével, teraszával elismerésben részesült:

Wacháné Nagy Edit
Takácsné Vetro Katalin
Gyimóthi Sándor

Társasház kategória győztese:

Viktória társasház

Kereskedelmi-, szolgáltató- és vendéglátóhely kategória győztese:

Bike Extrém Kerékpár szaküzlet és Szerviz

Intézmény kategória győztese:

I/B Mesevilág Tagóvoda.

Néhány fotó az év kertjéről.


balatonfured.hu

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Szeptember
  • 03

    17:00 -23:00
    2021.09.03-2021.09.04
    Kisfaludy Színpad
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Vízi körmenet.

  • 04

    16:00 -18:00
    2021.09.04
    Kovászna-park
    Balatonfüred, Kovászna park

    Családi sportos délután.

  • 09

    09:00 -20:00
    2021.09.09-2021.09.12
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Világbajnokság nemcsak profi sportolóknak.

  • 17

    16:00 -18:00
    2021.09.17
    Arácsi Népház
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kiállításmegnyitó.

  • 17

    17:00 -22:00
    2021.09.17-2021.09.18
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Költők versenye.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004