Oldal kiválasztása

Képek a világ közepén

Szerző: | 2012-11-15.

A Horváth házban nyitott fotógalériát, ott ül a parányi térben szinte egész nap és mindig szól mellette valamilyen klasszikus zene. A falak teleaggatva képekkel: a város jégben, úszó felhők alatt, verőfényben, a partról, egy sirály szemszögéből, vitorlásról, elárvultan vagy éppen a főszezoni kócosságában.

 

Arcok, gesztusok és sok-sok Balaton. Minden nap fényképezi a várost és annak mozzanatait, mint mondja: itt a mediterrán és a közép-európai fürdővárosok hangulata találkozik egymással, ez adja a hely különlegességét.

Kiss Ágnes autodidakta fotográfus, hajlandó fél napokat a parton tölteni egyetlen képért, mert a Balaton folyton változó fényei és viszonyai mindennél jobban érdeklik. A betelepülők friss szemével szemléli környezetét igyekszik ellesni pillanatokat. Most készült el a várost ábrázoló fotó naptárával, és persze igyekszik füredivé válni.

– Tizennyolc éves voltam, amikor itt vitorláztam a Balatonon és annyira megérintett a víz, a táj, hogy elhatároztam, ha nyugdíjas leszek, akkor mindenképpen a tó mellé költözöm. Később rájöttem, nem leszek nyugdíjas soha sem, túl aktív vagyok ehhez, így döntöttem: itt az ideje a költözésnek. A fővárosból lecuccoltam ide Füredre, és egy bátrat gondolva megnyitottam a galériát. Sokan legyintettek ez nem fog itt menni, de én most boldog vagyok, végre azzal foglalkozom, amit egész életemben szerettem volna. Mindent kitölt most a fényképezés. Napközben itt ülök a fotók között és amikor csak lehet a gépemmel járom a várost.

Fotógaléria a kis képre kattintva.

{photogallery}1476{/photogallery}

Kiss Ágnes az ELTE-n végzett, angol nyelvet tanított és fordítóként dolgozott majd egészen a közelmúltig egy svájci központú, több szőnyeggyárból álló vállalatnak volt magyarországi és szlovákiai képviselője. De jött a krízis, a cégek szépen lassan tönkrementek, ő pedig ráébredt, elég volt az alkalmazkodó életformából, itt az ideje, hogy azzal foglalkozzon, ami érdekli: a fotózással.

– Gyerekkorom óta mindig volt fényképezőgépem, a kezdetektől érdekelt a környezetem rögzítése. Könyveket olvastam, kiállításokra jártam és gyakoroltam, gyakoroltam, gyakoroltam. Amerikában aztán megismerkedtem egy fiúval, aki profi fotóriporter volt, vele megspóroltam az iskolát, tanított, együtt dolgoztunk. Tíz évig voltam szertornász, viszolyogtam a versenyektől, de a tornát imádtam, adott egyfajta makacsságot, eltökéltséget. Így vagyok a fotózással is, megrögzötten igyekszem megjeleníteni azokat a képeket, amiket látok. Azt fényképezem, amire emlékezni akarok. Ha jól végzem a dolgom, akkor a képek által érzékeltetni tudom, hogy a sok vacak, gyötrelmes körülmény ellenére az élet mégiscsak szép.

Mondja úgy jött a városba, hogy senkit nem ismert, nem ismerte a viszonyokat, a léptéket. Fogalma sem volt arról, milyen fogadtatása lesz a fotógalériának, egyáltalán képes lesz-e a megélhetését valahogy biztosítani. Mosolyogva említi, eleinte kifejezetten zavarta is a helyiekre jellemző ráérős, mindent az utolsó pillanatra halogató mediterrán felfogás, de mára már sok mindenben átvette ezt a lazább ritmust.

– A helyiek meleg szeretettel fogadtak, csak egy mosoly kell, és már megy is minden, ez nekem a frusztrált, ideges és túlzsúfolt fővárosból érkezőnek igazán jó élmény. Fürednek egészen különös hangulata van. Sokfelé jártam a világban, de ilyen helyet nem találtam sehol. Olyan, mintha egy ízig-vérig mediterrán kis települést összegyúrtak volna egy cseh, vagy osztrák fürdővárossal. Fent a dombokon provence-i hangulat, a parton toscanai, és ráadásként itt ez a csodálatos, lágy tó is. Nagyon jól élhető a város, minden nap új inspirációkat ad. Ma már nekem ez a világ közepe.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Október 24
  • 24
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004