Oldal kiválasztása

Koncepció a gondok ellen

Szerző: | 2012-11-20.

Új, éves állások megteremtése, a közlekedés fejlesztése, a Balaton törvény korlátozta beruházási lehetőségek szélesítése, a turizmus mellett egy másik megélhetési ág megtalálása – ezek a térség legfontosabb céljai, hangzott el a megye területfejlesztési koncepciójáról szóló megbeszélésen.

 

Jövő év áprilisáig valamennyi megyének ki kell dolgoznia saját területfejlesztési koncepcióját, az így összeállított országos fejlesztési stratégia alapján osztják majd szét a 2014-2020 közötti időszakra szóló uniós forrásokat. A Veszprém Megyei Önkormányzat egy szakmai kollégium felállításával nyáron meg is kezdte a program kidolgozását. November elején a kistérség képviselőinek részvételével partnerségi fórumot tartottak.

– A térségi terveknek összhangban kell lenniük az ezzel párhuzamosan készülő országos fejlesztési koncepcióval. A megye, a térség településeinek közös, általános céljait úgy kell megfogalmaznunk, hogy azokból aztán konkrét beruházások valósulhassanak meg. Ez a legfontosabb cél. Már javában zajlanak a tárgyalások, megkerestük a kamarákat. A gazdaság és a foglalkoztatás fejlesztése, a biztonságos kerékpározás feltételeinek biztosítása, a vízi közlekedés fejlesztése, a vallás turizmus erősítése, a marketing tevékenység, a turizmushoz és az oktatáshoz kapcsolódó kulturális programok támogatása – ezek az eddig megfogalmazott főbb célok – fogalmazott a polgármesterek és szakemberek részvételével rendezett füredi partnerségi fórumon dr. Imre László megyei főjegyző.

A főjegyző ismertetve az országos tervezés alapelveit hangsúlyozta, hogy Balatonfürednek, Zirc, Veszprém és Balatonalmádi járásokkal együtt kell majd kialakítania a koncepcióját.
Dr. Bóka István Balatonfüred polgármestere aggályait fejezte ki ezzel kapcsolatban mondván: Fürednek sokkal inkább Révfülöppel, Tapolcával, Szigligettel vannak közös pontjai és problémái mintsem az említett járásokkal.

– A balatoni térséget kiemelten, szerves egységként kell kezelni. Ez egy gazdasági, ökológiai egység, nagyon hasonló problémákkal. Az itt élők életminősége rendkívül fontos, hiszen a Balaton a nemzeti imázs része. Küzdünk a foglalkoztatási nehézségekkel, éves munkahelyekre lenne szükség. A szigorú Balaton-törvény miatt a tó körül csak korlátozottan valósulhattak meg beruházások, ami hátrányos helyzetbe sodorta a térséget. Muszáj a turizmus mellett egy másik megélhetési lehetőséget találni, mert látjuk, hogy önmagában ez már nem elég. Új intézményeket kell létesíteni, Füreden például szívesen látnánk a járási bíróságot. Létkérdés lenne a déli parthoz képest elmaradott közúti és vasúti közlekedés fejlesztése, a tó körüli kerékpárút komplex felújítása és persze fontos a kikötők, a strandok, a tó medrének kotrása, a gyógy-, borász-, horgász és vitorlás turizmus támogatása – vélekedett Bóka István. A polgármester kiemelte, hogy korrekt, hosszú távú hitelekre lenne szüksége a kis és középvállalkozásoknak ahhoz, hogy megvalósíthassák beruházásaikat és lendítsenek a térség gazdaságán.

A lassan elnéptelenedő kis településeken támogatni kellene a helyi termékek előállítását és értékesítését, ezzel is új munkalehetőségeket teremtve, sürgősen fejleszteni kell a térségbe vezető autópályát és gondoskodni a megfelelő csapadék elvezetésről is – hangzott még el a fórumon.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2021 >
március 29 - április 04
  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események
  • 04
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004