Oldal kiválasztása

Fesztiválok jövőre is

Szerző: | 2012-12-03.

Elkészült a város jövő évi nagyrendezvény terve. Továbbra is kiemelt szerepet kapnak a Füred arculatát meghatározó kulturális- és sport programok, a turisztikai látványosságok, a fesztiválok illetve az elő és utószezonban egyaránt tartalmas időtöltési lehetőséget kínáló események.

 

– Évről évre újabb fesztivál és rendezvény ötletekkel keresik meg a várost, ami azt jelenti, hogy valóban vonzó helyszín Füred. Ennek nagyon örülünk, hiszen nagymértékben támaszkodunk a turizmusra, azon belül is a kulturális turizmusra, fontos számunkra a minőségi, tartalmas programkínálat. Az új rendezvényeket azonban jellemzően a már így is zsúfolt főszezonban szeretnék megrendezni. Füred rengeteg programot kínál, az elmúlt években kiderült, hogy tovább már nem lehet bővíteni a rendezvények sorát, ezért csak olyan nagyrendezvény befogadását fontoljuk meg, amely önállóan képes biztosítani a program lebonyolításához szükséges anyagi fedezetet – hangsúlyozta a legutóbbi testületi ülésen dr. Bóka István. A polgármester kiemelte: a város továbbra is igyekszik élni a kulturális programok szervezésére kiírt pályázati forrásokkal, a Füredi Művészeti Fesztivál megszervezéséhez például uniós pályázaton igényelnek támogatást.

A kulturális alapú városfejlesztés mentén, az elmúlt években kialakult rendezvény-struktúra nem változik, 2013-ban is sorra követik egymást a Füred arculatát markánsan alakító és meghatározó programok (Jókai napok, Vitorlabontó, Kékszalag, Anna-bál, Borhetek, Romantikus Reformkor). Fesztiválból is lesz bőven: Bike-, Gitár-, Művészeti-, Szüreti-, illetve Korok Fesztiválja, lesz Hal- és Borünnep, és útjára indítják az első hajót is. Jövőre is összemérik egymással tudásukat a költők, a Quasimodo Költőverseny kiemelt szerepet kap majd, hiszen 2013. januárjában indul a magyar-olasz kulturális évad.

A 2013-as teljes rendezvény-naptár itt.

Sport programokból sem lesz hiány, ismét megküzdenek egymással a vasemberek a Balatonman fesztivál keretében, lesz félmaraton és nemzetközi ultramaraton, nyáron pedig LASER Európa és Világbajnokságnak ad helyet a város.

Az ENSZ a 2013-as évet a Vízügyi Együttműködés Nemzetközi Évének kiáltotta ki és felkérte az UNESCO-t az ehhez kapcsolódó események megszervezésére. Balatonfüred a tó meghatározó városaként számos rendezvénnyel kapcsolódik majd a nemzetközi programhoz.

Színesíti a jövő évi kínálatot a megújult Kisfaludy Színház repertoárja is. Igényes színházi előadásokat hoznak a városba, Mesekastély sorozatukkal érdemben bővülnek a gyerekeknek szóló rendezvények és persze jövőre is megrendezik a FüredJam könnyűzenei fesztivált.

A Vaszary Villa továbbra is az országos és nemzetközi érdeklődésre érdemes, elsősorban klasszikus kiállításoknak ad majd helyet, márciusban itt nyílik a nagyszabású Rodin tárlat, májusban Ferenczy Károly, ősszel pedig Vaszary János állandó kiállítása. Az a cél, hogy két évre előre készüljön el a galéria művészeti programja, amely megteremtheti az intézmény egyedi arculatát.

Az Arácsi Népház révén újabb intézménnyel bővült Füred, az itt helyet kapó rendezvények tovább színesítették a város programkínálatát, mint ahogy a megújult zeneiskola nagy sikerű kamarakoncertjei is – mindez a jövő évben folytatódik tovább.
És folytatódik a Debrecennel, Kecskeméttel illetve a kistérségi partnerekkel, – Tihany, Paloznak, Csopak – kötött kulturális és gazdasági szempontból is eredményes együttműködés.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
szeptember 19 - szeptember 25
  • 19
    Nincsenek események
  • 20
    Nincsenek események
  • 21

    Széchenyi emlékünnepség

    17:00 -19:00
    2022.09.21
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Hagyományos megemlékezés.

  • 22
    Nincsenek események
  • 23

    XVII. Romantikus Reformkor Fesztivál

    10:00 -17:00
    2022.09.23-2022.09.25
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Felvonulás, időutazás.

  • 24

    Murci fesztivál

    10:00 -20:00
    2022.09.24
    Balatonfüred, Lapostelek-Dűlő 4049
    Balatonfüred, Lapostelek-Dűlő 4049

    Murci kóstoló, koncertek, gyerekprogramok.

    Európai Virágos Városok és Falvak versenye

    11:00 -16:00
    2022.09.24
    Balatonfüred, Vitorlás tér
    Balatonfüred, Vitorlás tér

    Nemzetközi verseny gála.

    Spicc és Gin Party

    16:00 -23:00
    2022.09.24
    Balatonfüred, Hajóállomás
    Balatonfüred, Hajóállomás

    Zenés, táncos party.

  • 25
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004