Oldal kiválasztása

Miniszteri támogatás a Fordítóháznak

Szerző: | 2012-12-06.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumával történt egyeztetések eredményeképpen rendeződött a Fordítóház működésének finanszírozása. Az alapítvány hatmillió forintot kapott Balog Zoltán miniszter saját keretéből és ígéretet arra, hogy jövőre nem lesz gond az állami támogatással.

 

– Bóka István polgármester úrral együtt voltunk tárgyalni a miniszternél, ennek köszönhetően a meglévő 3 millió forintos támogatásunkhoz a miniszteri keretéből 6 millió forint támogatást adott Balog Zoltán. Az utóbbi hetekben több sajtótermék, intézmény, valamint hazai és külföldi irodalmárok fejezték ki aggodalmukat a Fordítóház drasztikusan csökkentett támogatása miatt, ez a szolidaritás illetve Füred polgármesterének közbenjárása sokat segített a helyzet megoldásában – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Rácz Péter, a Fordítóházat működtető alapítvány elnöke. Mint hangsúlyozta: a minisztériumban ígéretet kapott arra, hogy jövő évben nem lesz gond a Fordítóház finanszírozásával, megkapják a működéshez szükséges támogatást.

A Magyar Fordítóház működése különösen jelentős, hiszen fő feladata a magyar irodalom megismertetése nemzetközi szinten, ez az egyetlen fordítóház a kelet-közép európai régióban. Az emberi erőforrások minisztere éppen ezért miniszteri tartalékkeretből biztosítja a fordítóház működéséhez feltétlenül szükséges forrást, bízva abban, hogy a fordítók számára megmarad az a hely, ahol továbbra is dolgozhatnak, tanulhatnak, s továbbadhatják tudásukat a következő fordító-generáció számára – olvasható a tárca közleményében.

Mint arról korábban beszámoltunk, a minisztérium, az ígéretekkel ellentétben, jelentősen csökkentette a Lipták ház támogatását, amelyet így a megszűnés veszélye fenyegetett. Az évi 12 millió forintos működési költséget eddig a füredi önkormányzat (2 millió), a minisztérium illetve magánszponzorok biztosították, ez utóbbi azonban idén megszűnt.

A Magyar Fordítóház immár tizenöt éve a hazai irodalom egyik kedvelt és fontos helyszíne, évente ötven műfordító dolgozik itt, hogy a magyar szépirodalmi, bölcseleti, társadalomtudományi műveket saját nyelvükre fordítsák. Évente hetvenen vesznek részt a különböző szemináriumokon, és a Balassi Intézettel együttműködve műfordítóképzés is zajlik itt. Az elmúlt években több magyar könyv fordítása készült a füredi házban. A villát tulajdonosa Lipták Gábor író a nyolcvanas években a Művészeti Alapnak adományozta, azzal a megkötéssel, hogy azt irodalmi célra lehet csak használni. A Lipták Villát, amely Közép-Kelet-Európa első fordítóháza, 2021-ig a Magyar Fordítóház Alapítvány kapta használatba.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Október

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004