Oldal kiválasztása

Új vezetés az Anna Grand Hotelben

Szerző: | 2013-01-09.

 

– Mától Szíjártó Csaba veszi át a hotel igazgatását, aki jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik, hiszen 13 éven át volt a balatonkenesei Hotel Marina Port igazgatója. A korábbi igazgatónk tavaly ősszel felmondott, abban bízom, hogy az új vezetéssel még jobban működik majd az Anna Grand Hotel.
A Service4You csoporttal is szerződést kötöttünk, nagy reményeket fűzök az együttműködéshez. Három hónapos próbaidőn vagyunk túl, novemberben és decemberben is több vendégünk volt, mint 2011 hasonló időszakában, és úgy tűnik a januári vendégszámunk is jobban alakul. Sikeres volt tehát a próbaidőszak ezért döntöttünk a szerződéskötés mellett. Marad az arculat, maradnak a szolgáltatások, sőt marad a mi önálló értékesítési csoportunk is, a Service4You segít hatékonyabbá tenni a működésünket. Egyértelműen a vendégkör bővülését és nagyobb forgalmat várok az együttműködéstől – válaszolta a balatonfured.hu érdeklődésére Lengyel Ernő az Anna Grand Hotel tulajdonosa.

Több évtizedes idegenforgalmi szakmai tapasztalattal rendelkező alapítói a Service 4 You Hotel Management Company-t 2008-ban azzal a céllal hozták létre, hogy professzionális szálloda üzemeltetési stratégiát nyújtsanak független, láncokhoz nem tartózó szállodák tulajdonosainak és munkájuk során felmerülő nehézségeik megoldását tanácsadással segítsék. A jelenleg tíz hazai szálloda tevékenységét segítő cég az Anna Grand Hotel esetében is azt vállalta, hogy közreműködik a szálló minél eredményesebb üzemeltetésében, bevételnövelő és hatékonyságjavító szaktanácsokat ad illetve erősíti a marketing-értékesítési területet.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2020 >
Szeptember
  • 03

    16:00 -22:00
    2020.09.03-2020.09.05
    Balaton Mozi
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Mozipremierek, szabadtéri vetítések.

  • 04

    17:30 -22:00
    2020.09.04-2020.09.05
    Vaszary kert
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Koncertek, borbemutatók.

  • 04

    20:00 -22:00
    2020.09.04
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Szabadtéri vetítés, közönségtalálkozó.

  • 05

    10:00 -12:00
    2020.09.05
    Vaszary Galéria
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Szakmai beszélgetés a filmről.

  • 05

    19:30 -22:00
    2020.09.05
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Magyar filmdráma vetítése és közönségtalálkozó.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004