Oldal kiválasztása

A kikötő a miénk!

Szerző: | 2013-01-23.

Bújtatott privatizáció történt a füredi vitorláskikötő ügyében, az önkormányzat döntésével anyagi kár érte a várost, ezért a Jobbik hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz az ügyben – jelentették be szerdai sajtótájékoztatójukon a párt képviselői. Dr. Bóka István polgármester cáfolja a felhozott vádakat.

 

Szilágyi György és Kepli Lajos országgyűlési képviselők közölték: az állam tavaly ősszel adta át ingyenesen a füredi önkormányzatnak a kikötőt, azzal a feltétellel, hogy azt 15 évig nem idegenítheti el. Ezzel szemben az önkormányzat évi 15 millió forintért bérbe adta a kikötőt egy konzorciumnak. Hangsúlyozták: az önkormányzat ezzel a döntéssel, ha jogilag nem is, de lényegében egy földhasználati szerződéssel elidegenítette az ingatlant. A több mint egymilliárd értékű ingatlanokkal rendelkező és éves szinten több mint 100 millió forint nyereséget termelő kikötőt évi 15 millió forintért átjátszották magánszemélyek kezébe – hangzott el a Jobbik sajtótájékoztatóján.

A vitorlásközpont fejlesztéséről szóló cikkünk itt.

Az alábbiakban dr. Bóka István polgármester a vádakkal kapcsolatos reagálása olvasható.

– A nyilatkozat számtalan tévedést tartalmaz. A tárgyban aláírt szerződés még nincs, a feltételek pontosítása folyamatban van. Sem a kikötőt, sem pedig az ingatlant nem idegenítettük el, még bújtatott formában sem, hiszen a kikötőt és a területet használatba kívánjuk adni, azzal, hogy a Magyar Vitorlás Szövetséggel korábban kidolgozott koncepció szerint a hasznosító köteles fejlesztéseket megvalósítani, mintegy 3 milliárd forint értékben. Ez jelenti a kikötő megújítását, egy 80 szobás, 4 csillagos szálloda megépítését, alatta mélygarázzsal, és a vitorlás sport érdekét szolgáló épületek megépítését.
A hasznosítót több kötelezettség terheli, a ráépítés ellenértékén túl köteles megvalósítani a vitorlás sport érdekében azokat az építményeket, amelyekből semmifajta üzleti haszna nem származik, az évente fizetendő használati díj mellett pedig nonporfit tevékenység révén további 20 millió forintot meghaladó kötelezettséget vállal a vitorlás szövetség, annak versenyei és a nyári táborok számára.

Durva tévedés a bevételt a nyereséggel összekeverni, az ingatlanok várható nyeresége nagyjából megegyezik a használati díjjal.

Rendkívül fontos a telep városépítészeti szempontból történő megújítása, mert jelenleg ez a rész nem méltó a városhoz. A fejlesztés eredményeként adókból és ezzel kapcsolatos bevételekből a városnak mintegy 40 millió forintja származik évente, nem beszélve a munkahelyteremtésről, éves állásokról, amelyeket egy turizmusból élő városban tömegesen csak a kereskedelmi szállásférőhely létesítés tud megteremteni.
A Magyar Vitorlás Szövetséggel egyeztetett fejlesztési célt csak az tudja garantálni, hogy a terület és a kikötő örök időkre önkormányzati tulajdonban marad, a minőségi változást hozó fejlesztéshez azonban az önkormányzat nem tud megfelelő forrást biztosítani, ezért szükséges a magánbefektetés. Mivel egy meglehetősen lelakott ingatlanról van szó, rövidtávon szükséges a kikötőhelyi díjak csökkentése és a szolgáltatás színvonalának  növelése, ez pedig költségnövekedéssel jár – nyilatkozta Bóka István.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2022 >
Május 25

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004