Oldal kiválasztása

Milliárdos fejlesztések

Szerző: | 2013-01-23.

A balatoni térségben másfél milliárd forintnyi turisztikai fejlesztés valósulhat meg uniós és állami forrásból – jelentette be Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár a városban tartott sajtótájékoztatóján. Füreden több jelentős beruházás kezdődik, többségük már a szezonra el is készül.

 

Kontrát Károly a belügyminisztérium államtitkára kiemelte: a balatoni térség másfél milliárd forint támogatást nyert el a turisztikai attrakciók és szolgáltatások kategóriában, – Füred négy nyertes pályázattal 832 millió forint, Tihany kerékpárút létesítésére 350 millió forint, Litér gesztorságával Balatonfűzfő és Szentkirályszabadja 300 millió forint támogatást kapott. Füreden egészségügyi szolgáltatásokat is végző négycsillagos hotel épülhet, egymilliárd forintos támogatással – jelentette be az államtitkár.

– Fontos, egymáshoz szervesen kapcsolódó fejlesztések valósulnak meg a városban. Sokszor ér minket a vád, hogy aránytalanul több a beruházás a parti részen, amiben biztos van igazság is, de azt látni kell: a turisztikai kínálat és az abból származó bevételek nagyon fontosak Fürednek, ezért koncentrálódnak a beruházások elsősorban a reformkori városrészre. Az új fejlesztések közül talán a legjelentősebb a Tagore sétányra épülő ökoturisztikai látogatóközpont, amit 450 millió forint támogatással idén szeptemberben kezdünk el építeni. Legalább ilyen lényeges a városi strandok fejlesztése, ezzel a szezonra szeretnénk elkészülni vélekedett Bóka István.
A város polgármestere hozzátette: szintén a szezonra felújítják az Aranyhíd sétány illetve a Füred Hotel előtti sétány egy-egy szakaszát, ötezer négyzetméter területen megújítják a parkokat, mintegy százötvenmillió forintból befejezik a BYC telephelyének fejlesztését, a Vitorlás Étterem felső szintjén pedig vitorlástörténeti múzeumot alakítanak ki.

Bóka István hangsúlyozta: háromszoros túljelentkezés volt az igen kedvező, többnyire 100 százalékos támogatást nyújtó pályázati kiírásra, ezért külön öröm, hogy ennyi versenytárs mellett végül a város több beruházása is támogatást kapott.

A városi fejlesztésekről bővebben itt.

A sajtótájékoztatón Tósoki Imre, Tihany polgármestere bejelentette az elnyert támogatásból közel 3 kilométer új kerékpárutat építenek a hajóállomás és a komp kikötő között, a hajóállomás környékén újjáépítik a parkot, és rendezik a környezetet.

180 nyertes pályázat kap uniós illetve állami támogatást 61 milliárd forint értékben az Új Széchenyi Terv Regionális Fejlesztési Operatív Program keretében, így összesen 89 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg. Három kategóriában lehetett pályázni: a turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése keretében 89 nyertes pályázó összesen 37,5 milliárd forint beruházást kezdhet meg 29 milliárdos támogatással, az egészségügyi turizmus fejlesztése címén 31 nyertes pályázó 26,5 milliárd forint beruházást valósíthat meg, 16 milliárdos támogatással, míg üzleti célú szálláshelyek fejlesztése címén 60 projekt 16,5 milliárd forint támogatással 25 milliárdos fejlesztése kezdődhet meg – hangzott el a sajtótájékoztatón.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2022 >
Január

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004