Oldal kiválasztása

Nemzetközi színvonalú vitorlásbázis épülhet

Szerző: | 2013-01-23.

A korábbiaknál kedvezőbb feltételű vitorlás versenyek, színvonalasabb szolgáltatások és magánpartnerek bevonásával megvalósuló jelentős, több milliárdos fejlesztés a Zákonyi utcai vitorlás sporttelepen – ebben állapodott meg egymással a Magyar Vitorlás Szövetség és az önkormányzat.

 

A megállapodás értelmében már az idén a korábbiaknál minden szempontból kedvezőbb feltételeket biztosítanak a vitorlásrendezvények, -versenyek és -edzőtáborok lebonyolításához a Zákonyi utcai sporttelepen, amely egyben Magyarország egyik legjelentősebb vitorlás-infrastruktúrája.
Az önkormányzat kikötötte, hogy a vitorlástelepet a Magyar Vitorlás Szövetség, mint tulajdonos, 15 éven keresztül köteles gyermek- és ifjúsági sportcélokra hasznosítani. A felek megállapodtak abban is, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően a továbbiakban is vitorlás sportközpontként működő bázisból befolyó bevételek a telep fejlesztését és a szolgáltatások javítását kell szolgálják.

A Magyar Vitorlás Szövetséggel közösen már évekkel ezelőtt kidolgozott koncepció magánpartnerek bevonásával valósulhat meg. A magánpartnereket pályázati úton választották ki, Magyarország talán két legjelentősebb építőipari vállalkozása, a Swietelsky Kft. és a Közgép Kft. a kivitelező.

A fejlesztés turisztikai hatása várhatóan jelentősen növelné a város adóbevételeit, és több, új éves állású munkahelyet biztosítana.

– Hárommilliárdos fejlesztésről van szó, egyebek mellett nyolcvan szobás szálloda, mélygarázs épülne, teljesen megújulna a kikötő és folytatódna a Zákonyi sétány fejlesztése is. Az ingatlan a város tulajdonában marad. Nemzetközi versenyek fogadása, a vitorlás társadalom minél színvonalasabb kiszolgálása a cél. A tervek szerint több év alatt megvalósuló fejlesztés nagyságrendje illetve a hatékony üzemeltetés miatt vontunk be magánpartnert, akivel szemben érvényesítjük a Magyar Vitorlás Szövetséggel közösen kialakított, hosszú távú elvárásainkat. Amint tiszta jogi helyzetet tudunk teremteni a jelenleg perfeljegyzés alatt álló ingatlanon, máris elindulhat a fejlesztés – mondta kérdésünkre dr. Bóka István polgármester.

A megállapodás azért is fontos, hiszen idén a város a Fehér illetve a Kékszalag versenyek mellett Európa- és Világbajnokságnak is helyet ad.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
március 27 - április 02
  • 27

    Balatoni mérnöki estek

    16:30 -18:00
    2023.03.27
    Balatonfüred, Fürdő utca 17.
    Balatonfüred, Fürdő utca 17.

    Önvezető járművek.

  • 28
    Nincsenek események
  • 29

    Velünk élő kiválóságok

    17:30 -19:00
    2023.03.29
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Vendég: Pósfai Mihály.

  • 30

    Parker Jazz Club

    19:00 -21:00
    2023.03.30
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Juhász Gábor Trió koncertje.

  • 31

    Hamvas Napok

    11:00 -20:00
    2023.03.31-2023.04.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Irodalom, filozófia Hamvas Béla jegyében.

  • 01

    LUA Wedding Days

    10:00 -18:00
    2023.04.01-2023.04.02
    Balatonfüred, Anna sétány
    Balatonfüred, Anna sétány

    Esküvői napok.

    Pirkadat Parti

    10:00 -18:00
    2023.04.01
    Balatonfüred, Anna sétány
    Balatonfüred, Anna sétány

    Tavaszi vásár és családi nap.

  • 02
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004