Oldal kiválasztása

Borászok egymás közt

Szerző: | 2013-02-06.

Mintegy száz borász vesz részt az ország egyik legnagyobb múltú szőlész-borász szakmai fórumán, amelynek az Anna Grand Hotel ad otthont. Előadások, a helyi borvidék fajtáinak bemutatója, borkóstolás, biobor mustra, a legfinomabb és legszebb címkéjű bor kiválasztása a programon.

 

– Talán a legrégibb és legelevenebb kultúrtörténeti hagyományunk a szőlészet-borászat, e hagyománynak illetve a borászok munkájának köszönhetjük, hogy a város a fürdőzés mellett a borairól is híres. Reméljük, hogy a továbbképzés eredményes lesz és nagyszerű, finom borokat kóstolhatunk a jövőben is – e szavakkal nyitotta meg a rendezvényt Hári Lenke a város alpolgármestere.

A két napos fórumon több mint húsz előadás hangzik el, hazai és külföldi cégek termékbemutatói várják a résztvevőket, akik a tanfolyam zárásaként Közép-Burgenland legmodernebb pinceszövetkezetébe látogatnak el. Horitschonban megtekintik a pinceszövetkezet közelmúltban megnyitott látványpincéjét is, melyet az osztrák borturizmus egyik fellegvárának tartanak.
A rendezvényen több borkóstolót is rendeznek, a helyi borvidék termelőinek borai mellett a Badacsonyi Szőlészeti Kutatóintézet új fajtáit és klónjait, valamint két ismert biotermesztő nedűit is bemutatják.

– Az ágazat aktuális kérdéseiről lesz szó, részletesen beszélünk majd a törvényi változásokról, amelyek nem mindig kedveznek a borász társadalomnak, de van még esély a formálásukra. A biológiai szőlőtermesztésről, a marketingről illetve a hamisítások elleni védekezésről is lesznek előadások. Autentikus, elismert szakemberek tartják az előadásokat, az volt a cél, hogy valóban hasznos információkat halljanak a résztvevők. Persze magáról a borról sem feledkezünk meg a Balatonfüredi-Csopaki borvidék 12 borfajtájából lesz bemutató. A hallgatók nevezte boroknak versenyt is rendezünk és ezúttal kiválasztjuk a legszebb boros-címkét is – összegezte az immár 34. alkalommal megrendezett szőlész-borász tanfolyam programját Müller István, főszervező, a Pelsovin Trade ügyvezetője.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2021 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004