Oldal kiválasztása

Figula aranygyűrűje

Szerző: | 2013-02-08.

Ifj. Figula Mihály kapta meg a hazai fiatal borászok szakmai díját, a Pannónia Aranygyűrűt és a vándorserleget. A füredi borász az elismerést az idei borbálon vehette át a korábbi nyertestől, a szekszárdi Sebestyén Csabától. A legjobb pályamunka és a 2011-es Köves Pinot Gris válogatás hozta a sikert.

 

Hagyományosan, immár nyolcadszor megrendezett bálon ezúttal is a hazai legjelesebb bortermelők találkozhattak egymással, hiszen az eddig huszonegy alkalommal megválasztott Év bortermelői valamennyien jelen voltak az eseményen. Jókai Anna Kossuth és Prima Primissima díjas írónő fővédnökségével megrendezett idei Magyar Borok Bálján második alkalommal adták át az ifjú borászok legrangosabb elismerését a Pannónia Aranygyűrűt.

– A pályázati anyag mellé a Köves Pinot Gris válogatás borunkat adtam be. Ez 2009-ben készült, egyszeri, megismételhetetlen bor, nem lehet modellezni, ami persze nem is cél, hiszen ez a szépsége is egyben a borkészítésnek. Érdekessége, hogy 2009-ben egy nagy vihar teljesen szétverte a szőlőnket, alig maradt valami, de ebből viszont egy autentikus, nagyon koncentrált bor született. A siker záloga talán a tradicionális filozófia megőrzésében van. A természetközeli borokban hiszek, borászként igyekszem a legnagyobb barátságban lenni a természettel – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére ifj. Figula Mihály.
A borász elmondta, hogy az elmúlt húsz év alatt még mindig nem alakult ki a borászat választéka, új fajtákkal és új szőlő területekkel ismerkednek, például a megszokott fehér fajták mellett újabban a vörösbor is megjelent a pincészet repertoárjában.

– A díjjal járó figyelmet vagy nyilvánosságot elsősorban arra szeretném felhasználni, hogy a borvidékünk kapjon minél nagyobb reklámot. A saját borvidékemre koncentrálok, itt tanulhatok a legtöbbet, ezt ismerem a legjobban. Igyekszünk továbbra is példamutatóan dolgozni és művelni a szőlő területeket – tette hozzá ifj. Figula Mihály.

A díjat a 2004-ben alakult Pannónia Női Borrend hozta létre, három évvel ezelőtt, azzal a céllal, hogy támogassa illetve felhívja a figyelmet a fiatal hazai borász tehetségekre.

A szakmai díjra egy a borkészítési hitvallást tartalmazó pályázat benyújtásával és egy saját maguk által készített borral jelentkezhetnek a 35 év alatti, minimum középfokú szakirányú végzettséggel rendelkező fiatal borászok.

A beérkező pályaműveket első körben a kuratórium tagjai vizsgálják meg, majd egy vakkóstoló keretében bírálják el a borokat. A második körben a beadott pályaművek értékelése történik, amelynek végén a legmagasabb pontszámot elért pályázat nyeri el a Pannónia Aranygyűrűt.

A díj egy 14 karátos vésett, arany pecsétgyűrű, amely mellé a díjazott nevét tartalmazó vándorserleg is jár, amit két évig tarthat meg az aktuális nyertes. Az elismerés szakmai ösztöndíjat, hazai és külföldi pincészetben történő speciális képzéseket is tartalmaz.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Augusztus 2

Hírek, Agora

Hírek

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004