Oldal kiválasztása

Márciusban nyit a tanulási központ

Szerző: | 2013-02-13.

Márciusban nyílik meg a Piros iskolában helyet kapó Nyitott Tanulási Központ, ahol ingyenes továbbképzéseket biztosítanak majd elsősorban a rászorulók illetve a munkanélküliek részére. Az igényfelmérés után várhatóan a nyáron el is indulhatnak a különböző szakirányú képzések.

 

A város csatlakozott a Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért civil szervezet programjához, amelynek célja a foglalkoztatottság javítása. A Piros iskolában létrehozott Nyitott Tanulási Központban márciustól egy főállású tanulásszervező és egy félállású tanulási tanácsadó várja majd az érdeklődőket.

A  képzések beindítása előtt a munkaügyi központ, a civil szervezetek, és különböző munkáltató cégek bevonásával egy átfogó igényfelmérés zajlik majd, amelynek célja feltérképezni, hogy a térségben milyen képzési formákra és szakirányok oktatására lenne szükség. A várhatóan a nyár elején induló ingyenes továbbképzések a Piros iskola épületében lesznek. A központban igény szerint egyéni és csoportos képzés zajlik majd. A lehetőségekről itt a honlapon tájékoztatást adunk, de márciustól a tanulási központban is lehet érdeklődni.

A számítógépekkel, internet eléréssel rendelkező, minimum 15 fő egyidejű tanulását lehetővé tevő Nyitott Tanulási Központok a hivatalos program szerint 2016. január 31-ig működnek.

A program célja a foglalkoztatottság, az oktatás, az esélyegyenlőség és a szociális biztonság területeit illetően ingyenesen biztosítani a rászorulók, a hátrányos helyzetű felnőtt korúak és a munkahelyük elvesztésében fenyegetettek számára az alapkompetencia fejlesztés területén a tanulási lehetőségeket. Ezek jelentik többek között a foglalkoztathatóságot javító, a mindennapi életben való személyes eligazodást és boldogulást segítő alapkészségek, kulcskompetenciák, kiemelten a digitális írástudás, az anyanyelvi és idegen nyelvi kommunikáció fejlesztését, minden esetben igazodva az adott település speciális igényeihez és adottságaihoz.

A Nyitott Tanulási Központok kialakítása a helyi szereplők (önkormányzat, civil szervezetek, helyi vállalkozások, egyházi szervezetek, stb.) bevonásával történik. A központnak a helyi közösségi és gazdasági életbe beágyazottan, a helyi szükségletekre és egyéni igényekre rugalmasan válaszoló, alacsony belépési küszöbű és fenntartási költségű, nyitott felnőttképzési infrastruktúrát biztosítva kell működnie – áll a program tájékoztatójában.

Az országban ötven településen létesül majd a gesztor szervezetekkel való együttműködés keretében egy-egy Nyitott Tanulási Központ. (A megyében Füred mellett Pápán és Várpalotán lesz még ilyen.) Az országban három régiós központot állítottak fel, Budapest és Debrecen mellett Balatonfüreden működik regionális iroda, amely 17 tanulási központ munkáját felügyeli és segíti majd.

Bővebb információk itt.
Amint kinyit a füredi központ a honlapon tájékoztatást adunk az elérhető képzésekről és a jelentkezési lehetőségekről.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2021 >
szeptember 27 - október 03
  • 27
    Nincsenek események
  • 28
    Nincsenek események
  • 29
    Nincsenek események
  • 30

    Velünk élő kiválóságok

    18:00 -20:00
    2021.09.30-2021.10.30
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Beszélgetés Eppel Jánossal.

    Parker Jazz Club

    19:00 -22:00
    2021.09.30
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Nagy János Trió koncert.

  • 01

    A Zene világnapja

    10:00 -19:00
    2021.10.01
    Balatonfüred, Szent István tér
    Balatonfüred, Szent István tér

    Zenés flashmobok.

    Ferencsik-napok

    16:00 -20:00
    2021.10.01-2021.10.08
    Balatonfüred, Ady Endre út 13.
    Balatonfüred, Ady Endre út 13.

    Koncertek, előadások.

  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004