Oldal kiválasztása

Balaton és versek

Szerző: | 2013-02-28.

Quasimodo díjazott versek, a város idei kulturális programterve zanzásítva, felolvasás, zene és közös éneklés zulu nyelven. Esszékkel, tanulmányokkal, helytörténeti írásokkal, tragikomédiával és több műfajú irodalmi szövegekkel megjelent a Tempevölgy idei első száma.

 

– Ezt a számot a versek uralják, több Quasimodo díjas költemény is olvasható benne. A Balatonnal külön fejezet foglalkozik, az irodalmi megszólalások mellett ezúttal egy tanulmány is helyet kapott Fekete Péter Balaton, a lét határán címmel értekezik a tó esélyeiről. Van a folyóiratban európai kitekintés, egy kis színház és helytörténet: Németh István Péter egy archív fénykép segítségével emlékezik meg arról, amikor 1935 augusztusában Radnóti Miklós és felesége Kővágóörsön járt – összegezte a periodika tartalmát Praznovszky Mihály, a lap főszerkesztője, aki hozzátette: a Füredi Tavaszi Fesztiválon résztvevő agykutatók előadásához kapcsolódva az agyról szóló kötet is megjelenik a folyóirat könyvsorozatának részeként, benne több klasszikus szerző írásával.

A teljes folyóirat itt olvasható.

A Városi Múzeumban tartott bemutatón Cserép László szerkesztőségi titkár, az önkormányzat kulturális osztályának vezetője, a város idei tervezett kulturális programjairól beszélt. Kiemelte: folytatódnak a hagyományok, ebben az évben is lesznek Jókai Napok, kiállítások és az olasz-magyar év jegyében a korábbiaknál is tartalmasabb Quasimodo költőverseny.

– Sok tervünk van, a cél továbbra is az, hogy Füreden tartalmas kulturális programok legyenek az egész évben. Idén Bujtor István szobrát avatjuk a Jókai Napok keretében, sok-sok programmal kiegészítve, komoly esély van rá, hogy a Rodin és Ferenczy Károly kiállítása mellett ősszel Kondor Béla tárlatot is rendezünk. Sőt felállt egy szakmai kuratórium, amely hosszútávon teremti meg annak lehetőségét, hogy évről évre rangos képzőművészeti kiállítások legyenek a Vaszary Villában. A Kisfaludy Színház pedig reményeink szerint egy pályázati támogatás révén igazán színes előadássorozatot tud színpadra állítani idén – fogalmazott Cserép László.

Az esten a Budapestről érkező költő, Suhai Pál olvasta fel verseit, Bánó Veronika és Rábaközi Rita vezetésével pedig az irodalmárok illetve a közönség együtt énekelt zulu nyelven így idézve meg a folyóiratban megjelent Bérczy József Kalahári című versét.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004