Oldal kiválasztása

Pályázat fiatal alkotóknak

Szerző: | 2013-03-19.

A Városok Falvak Szövetsége pályázatot írt ki fiatal képző, ipar és fotóművészek számára. A társulás, amely a különböző adottságú és egymástól földrajzilag távol eső települések közötti kulturális együttműködést szorgalmazza, először hirdetett saját pályázatot.

 

– A napokban volt a szövetség közgyűlése, amelyen a meglévő 18 település mellé, Tihany, Cegléd és Baja is társult. Idén 21,5 milliós keretből gazdálkodik a szövetség, amely igyekszik tovább bővíteni a települések közötti kulturális hálózatot. Füred sokat profitált már eddig is ebből, hiszen például a Borheteken minden évben bemutatkoznak a szövetség településeiről érkező kézművesek. Az együttgondolkodás jó példája az is, hogy tavaly a Virágkarneválon Cegléd, Füred, Debrecen közösen készített virágkompozíciója nyert – mondta Hári Lenke.
A város alpolgármestere hozzátette: a szövetség először írt ki pályázatot, amelynek célja egyrészt a fiatal képzőművészek bemutatkozási lehetőségének biztosítása, másrészt késztetést adni új alkotások létrehozásához, segíteni az alkotók pályakezdését.

A beérkezett munkákból szakmai zsűri választja ki 2013 júliusában azokat az alkotásokat, amelyek aztán a szövetség településein vándorkiállításon vesznek részt.

Részletes pályázati kiírás itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Január 30
  • 30
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004