Oldal kiválasztása

Magyar bajnokok a juniorok

Szerző: | 2013-03-23.

Veretlenül újra bajnokságot nyert a Balatonfüredi KSE junior csapata. Az ifjú kézisek Kecskeméten a kétnapos bajnoki rájátszásban védték meg bajnoki címüket. A György László irányította csapat eredménye nagy érték, hiszen idén már több fronton is teljesítenie kellett a játékosoknak.

 

A Veszprém, Csurgó és Szeged junior csapatait megelőzve, mindegyik együttest magabiztosan legyőzve, pontveszteség nélkül lettek bajnokok a füredi férfi juniorok.

Nagy eredmény a tavalyi bajnoki cím megvédése, hiszen idén a bajnokság mellett az első ízben kiírt Junior Kupában is szerepelnek a juniorok, többen játszanak a korosztályos válogatottakban. Rájuk épül a BKSE II. csapata a felnőtt NB.I./B-ben, és egyre gyakrabban kapnak szerepet a felnőttek között is, sőt Zdolik Bence már a horvátok ellen készülő felnőtt válogatott keret összetartására is meghívót kapott.
Részletes tudósítás a Balatonfüredi KSE honlapján itt.

A juniorok felkészítői: György László és Igor Zubjuk edző valamint Mészáros Balázs gyúró.

A kecskeméti mérkőzéseken pályára lépők névsora: Kommendant Endre, Csernyik Virgil, Árki Roland;, Nagy Dániel, Pulay Gábor, Pordán Endre, Szöllősi Balázs, Németh Balázs, Törteli Koppány, Csóka Balázs, Kemény László, Bánhidi Bence, Mátó István, Faluvégi Rudolf, Zdolik Bence, Bóka Bendegúz, Gergely Bence, Tárkányi Bence, Gerdán Tibor és Vasvári Ádám.

A bajnokságban még pályára lépők: Hornyák Péter, Kakas Tivadar, Horváth Máté, Kurán Gergő, Pethő Ákos, Sinka Dávid, Éliás Gábor, Csépányi Gergő, Hajnal Márton, Palumbéli Máté, Simon Máté, Menyhárt Máté, Sárosi Gábor, Déber Bence, Lestál Martin, Bocskay Bence és  Surányi Kristóf.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Január 1
  • 01
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004