Oldal kiválasztása

Sava Babić emlékére

Szerző: | 2013-03-23.

Filozófusi adottságokkal rendelkező, reneszánsz kíváncsisággal megáldott műfordító volt – e szavakkal emlékeztek meg a tavaly elhunyt Sava Babić író, műfordítóról az általa elindított Hamvas napok keretében. Hamvas emlékfájára ezúttal is ráolvasták az író Fák című esszéjét.

 

Sava Babić kezdeményezésére még 2000-ben Hamvas Béla özvegye, Kemény Katalin jelenlétében hársfát ültettek a Tagore sétányon az író-filozófus tiszteletére. Az akkor alakult Hamvas Béla Asztaltársaság azóta minden évben irodalmi est keretében emlékezik meg Hamvas Béláról és betartva Babić útmutatását, évente ráolvassák a fára az író Fák című esszéjének egy-egy részletét. Így történt ezúttal is, de most már Babić nélkül.
Videó a 13 évvel ezelőtti faültetésről.

– Eltéphetetlen szálak vannak Hamvas és Babić között, és ezek a szálak Füredhez kötik őket. Babić nélkül képtelenség lenne Hamvasról szerb nyelven elmélkedni, márpedig Szerbiában komoly kultusza van a szerzőnek. Babić megkerülhetetlen életművet alkotott, kifinomult, mindenkivel közvetlen egyéniség volt – írta a megemlékezésre küldött levelében Lepša Štulić, Szerbia Köztársaság nagykövete.

A Tagore sétányon álló hársfánál tartott megemlékezés után a Vaszary Villában rendezett esten egykori kollégák és barátok idézték fel Sava Babić író, műfordítót.

– Valójában mindig dolgozott, mindig a szövegeken járt az esze. Nálunk a Fordítóházban, már hajnalban nekiállt dolgozni, bevitt magával a szobába egy hatalmas adag kávét és írt, ez volt a lételeme. Rögeszmésen foglalkoztatta a magyar irodalom. Jellemző rá, hogy a magyar nyelvet szőlőskertnek nevezte – emlékezett Rácz Péter költő.
Marko Čudić a belgrádi egyetem docense, az egykori tanítvány úgy fogalmazott: nagyon egyszerűen tudott beszélni a legösszetettebb irodalmi kérdésekről is, szenvedélyes olvasó és szenvedélyes előadó volt, meglepő nagy munkabírással megáldva. – Egyetemi professzor volt, de soha nem éreztem rajta ennek gőgjét. Különleges személyiség volt, általa lettem irodalmár, megmutatta nekünk, milyen izgalmas dolog az irodalom – mondta Marko Čudić.

– Sava Babić 1993-ban, a balkáni káosz kellős közepén, a legvérzivatarosabb időkben a belgrádi egyetemen önálló magyar tanszéket alapított, ez úgy gondolom csodálatra méltó tett. Agilis és rendkívül sokat dolgozó alkotó volt, nemcsak a füredi Hamvas kultusz elindítása fűződik hozzá, több mint száz magyar irodalmi könyvet fordított le, sőt, A magyar civilizáció címmel még kötetet is írt a hazai irodalomról. Jelentős életművet hagyott hátra – fogalmazott Fenyvesi Ottó költő, akinek szerkesztésében Sava Babić életéről és munkásságáról könyv is megjelent.

– Igyekeztünk több szempontból is bemutatni Babić rendkívül gazdag életművét. Tizennégy saját kötetet írt, több mint húsz még kiadásra vár, emellett lefordított közel 120 magyar irodalmi művet szerbre, köztük Hamvas Béla teljes életművét. Érdekes, hogy ez a palicsi születésű alkotó milyen kíváncsisággal és szeretettel fordult a magyar kultúrához, irodalomhoz, és milyen energiával vetette bele magát a munkába – mondta Fenyvesi Ottó a kötet bemutatóján.

Sava Babić 2012 novemberében hunyt el. A Füred tévének már nagybetegen adta utolsó nyilatkozatát A magyar civilizáció című frissen megjelent könyvének apropóján. Videó itt.

Az irodalmi program keretében pénteken a Vujicsics Együttes adott hangulatos koncertet a Kisfaludy Galériában.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2021 >
december 06 - december 12
  • 06
    Nincsenek események
  • 07

    Filmklub

    20:00 -22:00
    2021.12.07
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Tarkovszkij önéletrajzi ihletésű filmje.

  • 08
    Nincsenek események
  • 09

    Oláh Kálmán és Lakatos Pecek Krisztián koncertje

    19:00 -21:00
    2021.12.09
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Parker Jazz Club.

  • 10

    I. Lakótelepi karácsony

    15:30 -18:00
    2021.12.10
    Balatonfüred, Köztársaság utca
    Balatonfüred, Köztársaság utca

    Ünnepi műsor és szeretetvendégség.

  • 11

    Nyílt nap

    15:00 -17:00
    2021.12.11
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Új, digitális kiállítás megnyitója.

  • 12

    Adventi hangverseny

    16:00 -18:00
    2021.12.12
    Balatonfüred, Szent István tér 2.
    Balatonfüred, Szent István tér 2.

    Vox Harmonia kórus estje.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004