Oldal kiválasztása

Költők versenye újra

Szerző: | 2013-04-12.

A város idén is meghirdeti emblematikus rendezvényét a Salvatore Quasimodo nemzetközi költőversenyt. Az immár huszonegyedik alkalommal megrendezendő program ezúttal is több napon át zajló kulturális esemény lesz. A versenyre május végéig adhatják le verseiket a költők.

 

Cserép László, a Quasimodo Alapítvány titkára elmondta, május 31-ig várják a jelentkezőket, akik két magyar nyelvű, kiadatlan művel pályázhatnak a Salvatore Quasimodo Emlékdíj elnyerésére. A pályamunkákat gépírással öt példányban kell eljuttatni május 31-ig a polgármesteri hivatalba. A kettőnél több verset küldők pályázatát nem tudják figyelembe venni. A pályázaton első díjas költemény szerzője a szeptember 7-én rendezendő nemzetközi költőtalálkozón Emlékdíjat kap, valamint ösztöndíjban részesül.

A hagyományoknak megfelelően az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete illetve a Balatonfüredi Salvatore Quasimodo Alapítvány meghívásos pályázat formájában a költőverseny alkalmából immár tizedik alkalommal a Bertha Bulcsú Emlékdíjat is kiosztja. A Balaton természeti és kulturális értékeinek, valamint a térség állapotának, sajátosságainak, gondjainak méltó irodalmi bemutatására ösztönző pályázatra ezúttal is öt írót kértek fel.

A költőverseny az elsők között hozta létre az egységes, magyar irodalmi tér fórumát, eddig sok száz vers született meg általa, története átfogja a kortárs magyar költészet javát. A költőverseny külföldön is hagyományt teremtett, hiszen amióta az UNESCO meghívására a rendezvény bemutatkozott Párizsban egyre több nemzet csatlakozott a programhoz. Tavaly Tatár Sándor kapta az emlékdíjat.

Pályázati kiírás egyéb részletek itt.

A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt és Költőtalálkozót, amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye. A költőversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Az emlék-, valamint a különdíjas verset olasz nyelvre is lefordítják.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004