Oldal kiválasztása

Új Balaton-törvény engedményekkel

Szerző: | 2013-04-19.

Ésszerűbb lett az új Balaton-törvény, amely továbbra is szigorúan védi a tó körüli zöld területeket. A héten a Parlamentben megszavazott módosított törvény engedékenyebb a csónakkikötők létesítésében, a zöld területek kijelölésében több mozgásteret biztosít az önkormányzatoknak.

 

– A zöld területek mértéke nem csökkenhet a Balatonnál, sem a parti részen sem a tótól távolabbi területeken, ez továbbra is elsődleges szempont. Ugyan a Balaton törvényből most kikerült a beépíthető parti zöldterületekre szóló négy százalékos korlátozás, de helyette az országos építési szabályzat vonatkozik a térségre, ami viszont csak 3 százalékos beépítést enged meg. A szabadon bejárható parti sétány biztosítása is benne maradt a törvényben, ebben nincs változás. Az önkormányzatok viszont szabadabban kezelhetik a zöld területeket, ezzel ésszerűbb lett a törvény – jelentette be Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke, Füred polgármestere, a Balaton partján tartott sajtótájékoztatóján.

Fontos változás, hogy a törvénymódosítás révén ezentúl könnyebb feltételekkel lehet majd csónakkikötőt létesíteni, illetve a már meglévők fenntartása is egyszerűbbé vált. Egyelőre tehát leáll a karókhoz, nádasokba kikötött horgász és nyaralócsónakok illetve kajakok miatti bírságolás, ugyanakkor a helyzetet valahogy rendezni kell, ezért júliusig új szabályozás készül erre.

– Eltökélt szándék, hogy felszámoljuk a Balatonnál lévő illegális feltöltéseket. A belügyminisztériumban hamarosan elkezdődik az érintett területek felmérése, uniós forrásból pedig megvalósulhat az intézkedési terv. Ez komoly magánérdekeket sért majd, de határozott politikai szándék van erre – fogalmazott Bóka István.

Bóka István hangsúlyozta, a Balaton régióban lévő települések polgármesterei a mostaninál átfogóbb változtatást szerettek volna, a Balaton-törvény általános felülvizsgálatát, ami azonban egyelőre elmaradt. A megszavazott törvénymódosítás az erdősítési szabályokra, a zöldterületek átsorolásának megkönnyítésére, a kistelepülések 2018-ig meghosszabbított szennyvízkezelő programjára terjed ki. A módosítás jelentősen meghosszabbítja a településrendezési tervek elkészítésének határidejét, hogy ehhez több forrást tudjanak biztosítani az érintett önkormányzatoknak. Emellett az önkormányzatok szabadabb kezet kaptak a zöld területek kijelölésében is – hangzott el a Révész – Halász szobornál rendezett sajtótájékoztatón.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Január

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004