Oldal kiválasztása

Jókai Napok – Irodalom, kiállítás és bableves – Múlt és jelen az író szellemében

Szerző: | 2013-04-22.

XXII. Jókai Napok. Irodalom, gasztronómia, és persze a nagy íróhoz hűen, vendégvárás. A városhoz több szállal kötődő Jókai Mórnak állít emléket immár több, mint húsz éve a rendezvény sorozat, amely egyben Füred egyik emblematikus eseménye. Ünnepség az író egykori villájában berendezett emlékházban illetve udvarában. Ferenczy Károly kiállítás, Bujtor István szobrának avatása, színház, könyvbemutatók és az elmaradhatatlan Jókai-bableves főzés a Koloskában.

 

A május 3-5 között zajló rendezvény díszvendége ezúttal Szolnok városa. Az író egykori villájának udvarán a hagyományos ünnepséggel kezdődik a három napos rendezvény sorozat. Ezen a napon írják alá Szolnok és Balatonfüred egy éves kulturális partnerségéről szóló egyezséget. Lesz könyv- és folyóirat bemutató, és megnyílik Ferenczy Károly kiállítása a Vaszary Villában.
A tárlat Ferenczy Károly és a nagybányai művésztelep alapító mestereinek biblikus és vallásos tárgyú képeiből, valamint mitológiai és irodalmi ihletésű műveiből ad reprezentatív válogatást. A remekművek sokaságában bővelkedő tárlatot a hely szelleme hívta életre. A kiállítás gerincét alkotó Ferenczy Károly alkotások mellett Csók István, Glatz Oszkár, Hollósy Simon, Iványi Grünwald Béla, Koszta József, Réti István és Thorma János néhány, a témához kapcsolódó műve is látható.

Másnap a gasztronómiáé a főszerep. A helyszín ezúttal is a hangulatos Koloska-völgy. Az elmaradhatatlan bableves főzőversenyen mintegy hatvan csapat főz, ennyiféle Jókai-bablevest lehet majd kóstolni. Programok is lesznek, fellép a Nyirettyű együttes, a Balatonfüred Néptánc Együttes, és a Veszprém-Bakony Táncegyüttes, a gyerekeket pedig egész nap várja a kézműves játszóház, íjászat illetve gumiasztalozás. A Koloska-völgyben képzett vezetővel geotúrákat lehet tenni.

Este Bujtor Istvánra emlékeznek a pályatársak és batárok. Majd filmvetítés: Az elvarázsolt dollárt láthatják az érdeklődők, amelynek nemcsak főszereplője, de rendezője is volt Bujtor.

Vasárnap Mesekastély előadás lesz a Kisfaludy Színház jóvoltából, délután kettő órakor pedig Bujtor István szobrának avatása a Vitorlás téren. A bronzszobor egy balatoni vörös kőből készült hajótöredékben ülve ábrázolja a színész-rendezőt. Az embernagyságúnál valamivel nagyobb alkotás a móló előtt, amennyire csak lehet, közel a Balatonhoz kap helyet. Részletek és képek a szoborról.

A Jókai Napok teljes programja itt.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Január

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004