Oldal kiválasztása

Balatoni úszó-fesztivál Füreden

Szerző: | 2013-04-25.

Füreden rendezik meg a Magyar Úszás Napját s vele egy időben a Nyíltvízi Úszó Európa Kupát és a magyar bajnokságot. A rendezvényre a szerény becslések szerint is tízezres tömeget várnak a szervezők. A sportág legjobbjai illetve amatőrök együtt a vízben.

 

Az Európai Úszó Szövetség, a LEN döntése értelmében 2013. június 22-én, Füreden rendezik meg a Nyíltvízi Úszó Európa Kupát, a 10 km-es maratoni viadalt, mely Európa legjobb hosszútávúszóinak maratoni versenye. A megmérettetésen részt vesz Risztov Éva, a londoni olimpia aranyérmes versenyzője is. Ekkor rendezik meg a Nyíltvízi Úszó OB-t is, többek között Gyurta Gergely részvételével.

Már lehet regisztrálni a versenyre a Magyar Úszószövetség honlapján.

A tömegsport esemény szervezői látványos balatoni úszó-fesztivált ígérnek, 10 ezer résztvevővel, köztük neves sportolókkal, itt lesz például Gyurta Dániel, Cseh László, Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna, továbbá vízilabdázók, műugrók, valamint közéleti személyiségek, művészek.

A verseny napját egyben a Magyar Úszás Napjának nyilvánították, az egész Európát átfogó kezdeményezéshez több mint ötven nemzet csatlakozott, az országból pedig 168 város. Országszerte várhatóan 100 ezernél is többen ússzák majd le ekkor a maguk választotta rövidebb vagy hosszabb távokat.
A Nyíltvízi Úszó Európa Kupát, az OB-t, valamint a tömegsport úszást a Tagore sétány előtti vízfelületen bonyolítják le. A verseny szervezését teljes egészében a Magyar Úszó Szövetség végzi, – mely már most jelezte, hogy ezután minden évben Füreden rendeznék meg a versenyt- a város a kitelepülés lehetőségét biztosítja.

A rendezvény egybeesik a Balatoni Hal- és Borünneppel, így több ezres tömeg várható a hétvégére, ezzel a város kínálata újabb turisztikai látványossággal bővülhet – hangzott el a csütörtöki testületi ülésen.

Az Európa Kupa húsznál is több nemzetet képviselő mezőnyének tagjai 10 kilométeres távon mérik össze majd az erejüket, méghozzá két és fél kilométeres köröket maguk mögött hagyva. Az országos bajnokságra benevezett úszók 5, 7.5, valamint 10 kilométeren harcolnak majd az első hely megszerzéséért, az amatőr úszók pedig két és fél kilométeres távot teljesítenek. A rendezvényen nem lesz nevezési díj, sőt június 22-én a Magyar Úszás Napja alkalmából minden uszoda látogatását ingyenessé teszik.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
December
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004