Oldal kiválasztása

Megkezdték a szúnyogirtást

Szerző: | 2013-04-26.

A csapadékos időjárás és a hirtelen jött felmelegedés kedvez a szúnyogok szaporodásának, ezért feszített tempójú irtásra kell számítani a Balatonon. Az elmúlt napokban egyre több szúnyog lepte el a tó partját, ami miatt a biológiai irtást a szokottnál korábban el kellett kezdeni.

 

Pénteken légi biológiai irtást végeznek az üdülőrégióban, amit célszerű lenne 1900 hektáron végrehajtani, de a természetvédelmi területek, illetve légügyi tiltások miatt csak 1500 hektáron tudják elvégezni a munkát – jelentette be az irtást végző szakértői csoport.

Nem lehetett előbb elkezdeni az irtást, mert ki kellett várni azt az időszakot, amikor a szúnyoglárvák kellően érzékeny stádiumba kerülnek, és hatásossá válik ellenük a biológiai védekezés. Arra kell számítani, hogy hamarosan szükség lesz egy kémiai irtás bevetésére is, és az idei nyári szezonban a korábbi éveknél több biológiai, valamint kémiai védekezésre lesz szükség. Ennek költsége 50-70 millió forint körül alakul, amely keret biztosított. Az összeg felét az állami turisztikai célelőirányzatból a Magyar Turizmus Zrt., a másik felét az érintett önkormányzatok állják.

Forrás: MTI

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
December 1
  • 01
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004