Oldal kiválasztása

Megkezdődtek a Jókai Napok

Szerző: | 2013-05-03.

Jókai kultuszának ápolásával, alakjának megidézése mellett, kaput nyitunk más városok, tájak felé. Az írót bizonyára elégedettséggel töltené el mindez, mert Füred a múzsák kedvelt helye és nemcsak erre a három napra – mondta az ünnepségen Bóka István polgármester.

 

A Jókai Emlékház udvarában rendezett hagyományos ünnepségen a polgármester hangsúlyozta: fontos a szellemi örökség ápolása, fontos, hogy a diákok folytassák és éltessék a hagyományt.
– Legalább ilyen lényeges, hogy a Jókai Napok apropóján évről-évre keressük a kulturális partnereinket, keressük a kapcsolatot a hozzánk hasonlóan gondolkodókkal, és igyekszünk sajátos kulturális alkalmakat is teremteni. Idén Ferenczy Károly festőművész és a nagybányai mesterek kiállítása nyílik meg a parton pedig egy balatoni legendának, Bujtor Istvánnak emelünk szobrot. Úgy hiszem Jókai elégedetten csettintene minderre – mondta dr. Bóka István.

A 22. alkalommal megrendezett számos kulturális programot felölelő Jókai Napok díszvendége ezúttal Szolnok városa, amelynek küldöttsége is részt vett a megnyitón.
– 938 éves város vagyunk, erős kulturális gyökerekkel és nyitottsággal. Tizenegy testvérvárosunk van, de Balatonfüred az első, amellyel kulturális partnerséget kötöttünk. Nagyon szeretjük Füredet, a Balatont, azt kérjük a helyiektől, hogy jöjjenek el hozzánk és ismerjék meg az Alföld szívében fekvő városunkat – fogalmazott Szabó István Szolnok alpolgármestere, aki hozzátette: nagy örömmel írják alá a két város közötti egy éves kulturális partnerségéről szóló egyezséget.

Az ünnepségen Barabás Botond a Szolnoki Szigligeti Színház színművésze olvasta fel Bródy Sándor Jókairól szóló írását. Bródy az íróról, mint barátról és mesterről emlékezett meg a szövegben.

Jókai egykori villájának udvarán az egybegyűltek megkoszorúzták az író obeliszkjét ezzel kezdetét vette a három napos rendezvény sorozat. Lesz Ferenczy Károly tárlat megnyitó, Bujtor szobor avatás a Vitorlás téren, irodalom, filmvetítés, Mesekastély, a szombat pedig a közkedvelt Jókai-bableves verseny jegyében telik. Részletes program itt.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004