Oldal kiválasztása

Vitorlát bontottak

Szerző: | 2013-05-11.

A 117 éves Kishamis vitorláson felvonták a nemzeti lobogót és a legénység megkoszorúzta a Balatont – ezzel kezdetét vette az idei vitorlázási szezon. A hagyományokhoz híven ezúttal is a móló előtti vízterületen több mint száz hajó részvételével elrajtolt az évadnyitó vitorlásverseny.

 

– Sokat várunk az idei vitorlás szezontól, Európa-bajnokság és világbajnokság is lesz itt a nyáron, ilyen gazdag versenynaptár még nem volt Füreden. A vitorlázás kiváló sport, reméljük minél több fiatal kap kedvet hozzá – mondta a Vitorlás téren tartott beszédében Bóka István polgármester, aki kiemelte: bízik benne, hogy tovább folytatódik a sportág fejlesztése.

Az ünnepségen a polgármester megköszönte Gál András Leventének, a Magyar Vitorlás Szövetség leköszönő elnökének munkáját és gratulált az újonnan megválasztott elnöknek, Kollár Lajosnak. Az új elnök kiemelte: folytatni fogja a megkezdett munkát, az utánpótlás nevelést, a fejlesztéseket illetve az egy évvel ezelőtt felállt elnökség Festetics-programját.

A szezont hivatalosan Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár nyitotta meg, aki vitorlásoknak jó szelet és kedvező időt kívánt.

Kollár Lajos sebészprofesszort a pénteki, balatonfüredi tisztújító közgyűlésen választották meg a Magyar Vitorlás Szövetség elnökének. A leköszönő elnök Gál András Levente – aki korábban államtitkárként és kormánybiztosként is tevékenykedett – tavaly áprilisban vette át az MVSZ irányítását, miután a Straub Elek vezette előző elnökség 2012. március 6-án lemondott.

Fénykép galéria a honlap Facebook oldalán.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
január 23 - január 29
  • 23
    Nincsenek események
  • 24
    Nincsenek események
  • 25
    Nincsenek események
  • 26
    Nincsenek események
  • 27

    Velünk élő kiválóságok

    17:30 -19:00
    2023.01.27
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Vendég: Antal Renáta.

  • 28

    Arácsi eszem-iszom

    12:00 -19:00
    2023.01.28
    Balatonfüred, Hősök tere 1.
    Balatonfüred, Hősök tere 1.

    Disznótoros.

  • 29
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004