Oldal kiválasztása

Újra vízen a füredi sárkányok

Szerző: | 2013-05-22.

A város csapata is vízre száll a hétvégén zajló országos sárkányhajós nyílt vízi versenyen. A füredi sárkányok az év első megmérettetésén Győrben amatőr kategóriában két aranyérmet is szereztek, így komoly esély van rá, hogy a hétvégi látványos roadshow-on is jól szerepelnek majd.

 

A füredi sárkányhajó csapat (Balaton KKEV-SE) 250-, és 2000 méteren szerezte meg az első helyet a hónap elején rendezett versenyen. (Képünk a díjátadón készült.) Pünkösdkor részt vettek Olaszországban a hagyományos velencei Vogalongán, a 32 kilométeres, részben a nyílt tengeren megtett távon, a mintegy hatvan sárkányhajó közül végül ötödikek lettek.

– Most teljes erővel készülünk a hétvégi versenyre, amelyen 200 és 2000 méteren is elindulunk, illetve részt veszünk a települések közötti megmérettetésben is. Az idei évadot nagy várakozás, és még nagyobb felkészülés előzte meg, hiszen idén már a legfelső versenyosztály 3. divíziójában evezünk – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Nagy Ákos a csapat kapitánya.

A május 25-én, szombaton, 9.30-kor kezdődnek Füreden a versenyek. Részletek itt.

Sárkányhajó sportágban jelenleg az amatőr kategória a legmagasabb, innen kerülnek ki azok a csapatok, amelyek nemzetközi versenyeken képviselik hazánkat. Az itt versenyzők a Magyar Kajak- Kenu Szövetségnél hivatalosan leigazolt versenyzők, így a füredi csapat egy része is. A balatonfüredi sárkányhajós csapat még 2010-ben kezdte el az edzéseket, azóta több versenyen is dobogós helyezést értek el.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004