Oldal kiválasztása

Balatonfüredi önkéntesek a gátakon

Szerző: | 2013-06-07.

A balatoni emberek is szívükön viselik a Duna mentén kialakult árvízi vészhelyzetet – áll Bóka István országgyűlési képviselő, Balatonfüred polgármestere árvízhelyzetről kiadott közleményében.

 

Az Árvíz 2013 Összefogáshoz csatlakozva a katasztrófavédelem irányításával jelenleg Balatonfüredről és több balatoni településről nagy számban vesznek részt önkéntesként az árvízi védekezésben. A szolidaritás a bajba került térség lakói iránt az eddigieknél is nagyobb összefogásban nyilvánul meg, egyre többen gondolják úgy, hogy nem maradhatnak, tétlenül miközben a hatalmas áradó víztömeg veszélyezteti emberek életének munkáját, biztonságát. Igaz a veszély is nagyobb a valaha volt legnagyobb árhullámmal kell megküzdeni, sok szorgos kézre van szükség a gátakon. A Fidesz balatonfüredi csoportjának tagjai önkéntes segítségüket ajánlják fel az árvízi védekezésben dolgozók számára. Segítenek a Duna mellett lakó embereknek és a hatóságoknak védeni az értékeket és megerősíteni a gátakat.

Aki szeretne még segíteni az árvíz sújtotta térségben, az Árvíz 2013 Összefogás internetes oldalon tud tájékozódni, hol van szükség önkéntes munkára. A katasztrófavédelemnél történt regisztráció nélkül senki ne induljon útnak, mert sok esetben csak így tud eljutni az érintett árvízhelyzetben lévő területre- hívja fel a figyelmet Balatonfüred Polgármestere.

Öt megyében és a fővárosban indított információs telefonvonalakat a Belügyminisztérium az önkéntesek koordinálására.

A http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_arviz_onkentesek oldalon jelenleg a Fejér (06-20-234-39-39), a Győr-Moson-Sopron (06-96-529-539), a Komárom-Esztergom (06-34-512-079), a Pest (06-1-469-44-54) és a Tolna (06-74-510-490) megyei, valamint a fővárosi (06-20-250-38-91; 06-20-250-34-92) telefonszámok szerepelnek.

Fidesz Balatonfüredi Csoportja

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2022 >
Július 3
  • 03
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004