Oldal kiválasztása

Nyit az aquapark

Szerző: | 2013-06-12.

Tavalyi árakon június 14-én, pénteken nyit az aquapark, innentől kezdve augusztus végéig minden nap látogatható lesz az élményfürdő. Programok, zenés éjszakai bulik, minőségi szolgáltatások, július 1-től pedig ismét éjszakai nyitva tartás. A füredi lakosoknak félárú a jegy.

 

Idén nem változik a jegyek ára, a felnőtt strandjegy 2500-ba, az éjszakai strandjegy mindenkinek 1500-ba kerül majd, a 140 centiméter alatti gyerekek pedig 2000 forintért jöhetnek be az élményfürdőbe. A csúszdajegyek is változatlanok: 5, 10, 15, vagy 20 csúszásra jogosítót lehet belőlük venni, ezeket a belépéskor kapott karórán írják jóvá. Tíz csúszás kétezer-, a húsz csúszás háromezer forintba kerül majd.
A megszokott kedvezmények megmaradtak: három év alatt ingyenes az aquapark, a születésnaposok 100 forintért léphetnek be, a helyi lakosok pedig 50 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe.

– Tavaly megosztottuk a belépőket, amivel elsősorban a gyermekes családoknak kedveztünk, hiszen számukra a korábbiakhoz képest olcsóbb lett az aquapark. A strandjegy lényegesen kedvezőbb árú azzal, hogy a csúszdák használatáért külön jegyeket adtunk ki. Idén sem változtatunk ezen. Vannak azonban kombinált jegyek is, nappali és éjszakai, amelyek korlátlan csúszdahasználatot biztosítanak, így az aktív fürdőzést kedvelők számára ezek mindenképpen kedvezményesebbek, mint a csúszdajegyek megváltása – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére a vízi élménypark üzemeltetési igazgatója. Váradi Szabó István hozzátette: jelenleg még zajlanak a helyreállítási munkálatok, átvizsgálják az összes csúszdát és élményelemet, bevizsgáltatják a medencék vizét és kijavítják a pázsitot.

– A nyitásra minden készen lesz. Nagy figyelmet fordítunk a biztonságra, minden elemet tüzetesen átvizsgálunk, a fürdőzés zavartalanságát pedig közel negyven úszómester és csúszdafelügyelő vigyázza majd – fogalmazott Váradi Szabó István.

Az idei szezonban is lesznek kiemelt rendezvények az aquaparkban. Június 22-én a Thunderfoot Dance country tánckar tart évadzáró bulit, rá egy hónapra két napos Coca-cola strandpartit rendeznek, itt lesz koktél bár, mászófal, sportprogramok, gyermek játékok és after parti. Július 26-án ide költözik a Class FM ‘Morning Show’-ja, augusztus 17-én pedig az igen népszerű éjszakai fürdőzős-zenés buli a Beachball parti várja a vendégeket.

A 3,5 hektáros Balatoni élményfürdő 2500-3000 látogatót képes befogadni egyszerre, a wellness részlegben pedig egy időben 100-150-en tudnak kikapcsolódni. Évente átlagban hetvenezren látogatják az Annagora Aquaparkot, ahol fűtött külső és beltéri medencék, 32 fokos gyermekmedencék, 12 óriás csúszda illetve 3 gyermek csúszda és szaunákkal, gőzkabinokkal, illatkamrával, jégbarlanggal és tepidáriummal ellátott wellness részleg valamint Magyarország legnagyobb hullámfürdője és az egyedüli, kisgyermekeknek épített hullámfürdő várja a látogatókat. Bővebb információk a parkról itt olvashatóak.

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Augusztus
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004