Oldal kiválasztása

Feltárulnak a Balaton titkai

Szerző: | 2013-06-28.

Érdekli a Balaton vízminősége vagy éppen a vízszint? Szeretné megtekinteni a vízben élő mikroszkopikus állatokat és növényeket? Kíváncsi a Balatonnal kapcsolatos újra és újra visszatérő tudományos tévedésekre? A Balatoni Limnológiai Intézet július első hétvégéjén nyílt napot rendez.

 

A rendezvény során az érdeklődők hiteles forrásból tájékozódhatnak a tó vízminőségéről, illetve ökológiai állapotáról, valamint betekintést nyerhetnek az intézetben folyó kutatásokba.

A nyílt nap során a látogatók a Balaton partján kialakított bemutatóhelyeken ismerhetik meg a tó makroszkopikus élővilágát (a tóban élő vízinövényeket, illetve a parti öv gerinctelen állatait és halait) és a vizsgálatokhoz használt terepi műszereket. Az intézet munkatársai laboratóriumokban mutatják be a tóban élő mikroszkopikus növényi és állati szervezeteket, illetve az alkalmazott vízkémiai és kísérletes állattani módszereket. A látogatók két ismeretterjesztő előadást is meghallgathatnak.

A kutatóintézet igazgatója, G. Tóth László a Balatonnal kapcsolatos tudományos tévedésekről és áltudományos közlésekről tart előadást „Hitek és tévhitek a Balatonról” címmel. Emellett Vörös Lajos és Somogyi Boglárka is előadást tartanak „Mit köszönhetünk a Balatonnak?” címmel a tó ökoszisztéma szolgáltatásairól. Az érdeklődők „A Balaton-kutatás eredményei képekben” c. kiállítást, és a „80 éves a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet” című, az intézet történetét és főbb kutatási területeit bemutató 30 perces dokumentumfilmet is megtekinthetik.

A rendezvény helyszíne: Tihany, Klebelsberg Kuno utca 3. Időpont: július 5., péntek, 9:00-16:00. A két előadás 11:00-kor, illetve 14:00-kor kezdődik. A rendezvényen a részvétel ingyenes.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456
  • 12:00 -13:00
    2022.10.06

    Megemlékezés.

789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004