Oldal kiválasztása

Nagydumások Füreden

Szerző: | 2013-07-09.

Július végén, tíz napra újra a városba költöznek a stand-uposok. A klasszikus improvizálós fellépések mellett ezúttal lesznek önálló estek, meglepetés vendégek, sőt még a Beugró is helyet kap. Litkai Gergelyt, a Dumaszínház főszerkesztőjét a hazai stand-up fejlődéséről, a fellépőkről kérdeztük.

 

A SunCity területén felállított ezer férőhelyes sátorban tartják majd az előadásokat. Lesznek vendégművészek, a Beugró csapata pedig első alkalommal vesz részt a fesztiválon. Debreczeny Csaba és Pokorny Lia csap össze Hadházi Lászlóval, Janklovics Péterrel és Mogács Dániellel, a színészek is stand-upolnak a humoristák pedig improvizálnak.
Ezúttal is itt rögzítik a Rádiókabaré nyári műsorát, amelynek a pénz és a revü lesznek a témái. Az elmúlt fél év legjobb pillanataiból válogató DumaAktuál mellett önálló esttel készül Badár Sándor és Rekop György, meglepetés vendégként fellép Wahorn András és a L’art pour L’art. Klasszikus előadással itt lesz: Aranyosi Péter, Beliczai Balázs, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán, Benk Dénes, Csenki Attila, Dombóvári István, Felméri Péter, Kiss Ádám.

A július 26-augusztus 4. között zajló DumaFüred részletes programja itt.

Beszélgetés Litkai Gergellyel.

Egy kávéházból, a Godot-ból indult ez a műfaj, aminek az egyik magyarországi művelője, szervezője. Ezt követően jöttek a tehetségkutatók Fábry Sándornál, majd önálló műsort, a Showder Klubbot csinálták, azután önálló csatornát, a Comedy Centrált, most meg színházuk van a Corvin-sétányon. Jóban vannak még, nem zilálta szét a társaságot az üzlet?

– Akiknél a közös művészi élmény, a lehetőségek és az általunk nyújtott közeg felül tudtak emelkedni az üzleten, és akiknek megérte nálunk maradni, azokkal nem merültek fel ilyen gondok. Vannak, akik más utakon próbálkoznak, és nagyon sokan csatlakoznak a Dumaszínházhoz egyéni projektek keretében, ami szintén jót tesz a közösségnek. A pénz fontos, de sosem tud igazi összetartó erőként működni, fontos, hogy mindenkinek meglegyen az az egyéni útja, amit be akar járni.

Sokan hasonlítgatják a dumaszínházasokat a nagy elődökhöz Hofi Gézához, Kazal Lászlóhoz, Kellér Dezsőhöz, hogy a régebbieket említsük, miben más ma ez a műfaj?

– Mi nem is szeretnénk magunkat a nagy elődökhöz hasonlítani, mivel egyrészt ezzel megbántanánk azokat, akik felnéznek rájuk, másrészt mivel direkt hatást csak nagyon kevesen fejtettek ki közülük a fellépőinkre, igazán elődeinknek sem tekinthetők. A Dumaszínház más, jóval messzebb áll a klasszikus kabarétól, és jóval közelebb az amerikai stand-uphoz, nem publicisztikai műfaj, hanem sokkal inkább színpadi. A zene, a mozgás is egyre fontosabb szerepet játszik benne, sokkal személyesebb, őszintébb és sokkal vulgárisabb, mint az korábban bármikor is volt. A politikához is inkább személyesen, nem vonalak mentén viszonyul és egyáltalán nem elkötelezett akár pártok, akár politikai rendszerek iránt. Ugyanakkor a kabaré 100 éves hagyományok után tűnt el szinte nyomtalanul a hazai színházi életből a korábbi formájában, a stand-up 10 éves még csak, és a hangkeresésének alig jutott túl első pár lépésen, ezért olyan műfaji szilárdságot és didaktikát számon kérni rajta, amit a kabarén lehetett, nem lenne ésszerű. Ezzel együtt fontos célunk, hogy a kabaré megújuljon, új utakat, együttműködési lehetőségeket keresünk, ez a következő feladat, amivel meg szeretnénk birkózni. Amit azonban ritkán emelnek ki, az az, hogy a Dumaszínház idén lesz 10 éves, és látogatószámában minden eddigi kabarét játszó kőszínháznál sikeresebb, és talán az egyetlen olyan intézmény, amely heti rendszerességgel foglalkozik tehetségkutatással. Emellett a nemzetközi stand-upba is becsatlakozott, angol nyelvű előadásokkal és a környező országok humoristáival közös estekkel, és talán a legelső, amely rendszeresen tud több mint 60 magyarországi és számos külföldi helyszínen havi rendszerességgel előadásokat szervezni Debrecentől Londonig.

A legszerethetőbbek az önirónikus humoristák a Dumaszínházban, van Önöknél tabu téma egyáltalán?

– A tabu gyakran nem rajtunk, hanem környezetünkön múlik, a humoristák olyan dolgokról beszélnek, amik intimek, ám átélhetőek a közönség nagy többségének, beszélni róluk kicsit önmagunk feladása a humor oltárán. Magammal kapcsolatban kevés tabu van, ugyanakkor ezek a tabuk is akkor érdekesek, ha valami pluszt adnak a magunkról alkotott képhez, és ezzel ahhoz, amit az emberekről tudunk, és ami talán segít megérteni a másikat. A családunkról, barátainkról szóló történetek azért ennél bonyolultabbak, de lassan a kollégák családja is beletörődik abba, hogy közszereplők lettek, és egy ország ismeri őket.

– A közönség azt szereti, ha érzi, akár vele is megtörténhetett volna a történetet, vagy inkább a különleges, fordulatos anekdotákra kíváncsi?

– Az átélhetőség és a hitelesség a legfontosabbak, de ez az előadó stílusától is függ, sokan egyáltalán nem történetekből építkeznek, hanem megfigyelésekből, eseményekből, hírekből, ami lássuk be, hogy jóval nagyobb biztonságot kínál, hiszen ki tudja, mikor fog történni vele ismét valami érdekes.

Egy egészséges társadalom tud jót nevetni magán. A kabaré szükségszerűen ellenzéki, meddig mehetnek el a politikai humorban?

– Bármeddig elmehetünk a politikai humorban, a kérdés az, hogy a közönséget mennyiben érdekli. Azt elmondhatjuk azonban, hogy Magyarország nem egészséges társadalom, az emberek szívesen nevetnek a magukról kialakított képen, ám amikor nézeteik, a politikába vetett hitük kerül elő, az őket is jobban megosztja és felháborítja. Pontosan azért, mert a hazai politika hit alapú, mint minden marketing üzenet és a racionalitás nem sok szerepet játszik benne, a humor ugyanakkor nagyon is észérvek alapján tesz valamit nevetségessé.

Meg lehet ezt a műfajt tanulni vagy ehhez született tehetség kell?

– A műfajt meg kell tanulni, egy jó humoristának 3-5 év is kell ahhoz, hogy rutinossá váljon, elsajátítsa azokat az eszközöket, azt a ritmust, ami a magabiztos színpadi jelenléthez szükséges. A tehetség természetesen itt is elengedhetetlen, fa nélkül nagyon nehéz pásztorbotot faragni, hogy egy eddig nem létező közmondást citáljak ide.

Ön is sokszor fellép, igazi stand-up parádéra számíthatunk bő egy héten át. Gondolom lesznek balatonos, nyaralós poénok is?

– Lesznek nyilván, ahogy az itt készülő Rádiókabaré felvételbe is bekerülnek a helyi érdekességek, mindig próbáljuk a helyszínt is népszerűsíteni. De idén először lesz fesztiválunkon Beugró a Dumaszínház ellen, Duma Aktuál az elmúlt félév aktualitásaiból, Dallal a falnak címmel frenetikus humorkoncert, válogatás a legjobb kabaréjelenetekből és egy est premierje is itt valósul meg A Szomszéd néni produkciós iroda és Felméri Péter előadásában, Akciós medve címmel. Sűrű lesz a program számos újdonsággal, amit vétek lenne kihagyni.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456
  • 12:00 -13:00
    2022.10.06

    Megemlékezés.

789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004