Oldal kiválasztása

India lehelete

Szerző: | 2013-07-15.

Salman Khurshid, az Indiai Köztársaság külügyminisztere ültetett fát a Tagore sétányon, az Indiai Ligetben, majd részt vett Amrita Sher-Gil magyar származású indiai festőművész kiállításának megnyitóján. Mint mondta Sher-Gil maga a gyönyörűség, a líra és a lüktető művészet.

 

– A fa elültetése különleges módja egy történet elmesélésének. Ez az élő fa univerzális módon egyfajta csendes költemény. Örömöt, barátságot és mély érzelmeket jelent számomra. Balatonfüred csodálatos hely. Már értem Tagore-t, aki idejött meggyógyíttatni szívét, de annyira megihlette a város, hogy itt hagyott a szívéből egy darabot – mondta Salman Khurshid, aki nagyapja, Zakir Hussain, az Indiai Köztársaság egykori elnöke, 1968-ban elültetett fája mellé ültette el hársfáját.

– Egészen kivételes ez a pillanat, hiszen egy unoka ültet fát a nagyapa emlékére. Így találkozik egymással a milliárdos világhatalom és a tizennégyezres kisváros. A szellem, a kultúra, ami összeköt minket – fogalmazott Bóka István polgármester, aki megemlékezett arról is, hogy Tagore éppen száz évvel ezelőtt vette át az irodalmi Nobel díjat.

Az emlékfa ültetés utána Salman Khurshid látogatást tett a szívkórházban, ahol Tagore emlékszobáját nézte meg, majd részt vett a száz éve Budapesten született Amrita Sher-Gil festőművész kiállításának megnyitóján. Mint mondta Sher-Gil maga a gyönyörűség, a líra és a lüktető művészet.

A tárlat megnyitóján a külügyminiszter mellett beszédet mondott Bogyay Katalin, UNESCO Közgyűlésének elnöke, Rajeev Lochan, a Delhi National Galery of Modern Art igazgatója, és Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára és Wintermantel Péter a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára.

A Külügyminisztérium, a város önkormányzata és az EMMI összefogásával és anyagi támogatásával jött létre a kiállítás.

Amrita Sher-Gil szeptemberig látogatható kiállításáról bővebben itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
október 03 - október 09
  • 03

    Országos Könyvtári Napok

    15:00
    2022.10.03-2022.10.09
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.

    Előadások.

  • 04
    Nincsenek események
  • 05

    Fut a Füred

    14:00 -17:00
    2022.10.05
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Futóverseny a sétányon.

  • 06

    Aradi vértanúk napja

    12:00 -13:00
    2022.10.06

    Megemlékezés.

  • 07

    Kollektív tárlat

    17:00 -19:00
    2022.10.07
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Kiállítás a pandémia jegyében.

  • 08

    Jótékonysági borkóstoló

    16:00 -19:00
    2022.10.08
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Jótékonysági est.

    Komolyzenei hangverseny

    18:00 -21:00
    2022.10.08
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.

    Mester Viktória és a Mendelssohn Kamarazenekar koncertje.

  • 09
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004