Oldal kiválasztása

A bál szépe és udvarhölgyei

Szerző: | 2013-07-21.

Idén az Anna-bál szépei mind első bálozók: mindhárman 18 évesek és egyetemre készülnek. A hagyományokhoz híven vasárnap délelőtt bemutatkoztak a közönség előtt majd lovas kísérettel kikocsiztak a városba. Lelkesednek a bálért, de egyelőre egyikük sem tervez a szépségiparral.

 

Darvalics Virág, a 188. Anna-bál szépe a budapesti Britannica gimnáziumban érettségizett és pályáját a következő tanévtől Hollandiában folytatja, ahol hotelmenedzselést tanul. Mint mondta: azért választotta ezt a szakmát, mert szeret utazni; ezen kívül a táncolás töltötte ki a napjait hat évig, a Szivárvány Táncszínházban. Elmondása szerint a családnak Tihanyban van nyaralója, ezért 11 éve a nyarakat és a téli szüneteket a környéken töltötte, s érdeklődését felkeltette a füredi Anna-bál. A 18. évét májusban betöltő lány ajándékba kapta első bálját. – Meglepett az első helyezés, de jövőmet nem a szépségiparban képzelem el, most legfontosabbak a tanulmányaim, a családom, és a párom, aki szintén Hollandiába készül egyetemre.

Fotógalériák a bálról és a bál szépéről illetve udvarhölgyeiről itt.

Darvalics Virág első udvarhölgye, a balatonfüredi Balla Lilly márciusban töltötte 18. életévét, a Lóczy gimnáziumban érettségizett és reményei szerint a Semmelweis egyetemen folytatja tanulmányait, optikával akar foglalkozni – mondta. Balatonfürediként régóta ismeri és érdekli az Anna-bál hagyománya, s idén, az önkormányzat meghívásának eleget téve, részt is vett rajta édesapjával.
A második helyezés meglepetésként érte, mert mind mondta, a bálon az idén nagyon sok szép lány jelent meg. Balatoni lányként Lilly kedvenc elfoglaltsága a hajózás, főként a vitorlázás.

A budapesti Hunfalvy szakközépiskola után a Corvinus egyetem kommunikáció szakán tanul tovább a harmadik udvarhölgy, Szóráth Sarah, aki januárban lett 18 éves. Az Anna-bálról sokat hallott édesapjától, aki többször is részt vett a társasági eseményen, ezért kíváncsian várta, milyen is az a valóságban: nem csalódott, a bál éppen olyannak bizonyult, mint azt elképzelte. Sarah sportolással tölti szabadidejét: kosárlabdázik.

Forrás: MTI

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Szeptember 30
  • 30

    In memoriam Kádár Tibor

    17:00 -19:00
    2022.09.30
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kiállításmegnyitó.

    Dixieland fesztivál

    19:00 -22:00
    2022.09.30
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Dervalics Robi és barátai koncert.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004