Oldal kiválasztása

Borfesztivál a parton

Szerző: | 2013-07-22.

Az idei nyár várhatóan legforróbb hétvégéjén, a Kékszalag vitorlás versenyhez kapcsolódóan több mint 50 kiállító, az ország legjobb borászai vonultatják fel boraikat a Vitorlás téren és a Tagore sétányon. A frissítő fehérborok és rozék hűtéséhez mintegy ötezer kilogramm jéggel készülnek a szervezők.

 

A több száz hajó legénysége, az érdeklődők és fesztiválozók a borok és ínyencségek kóstolása közben a sétány fáinak árnyékában hűsölhetnek, a koncerteket – többek között Harcsa Veronika, a Falusi Mariann és Sárik Péter duó, az Ivan & The Parazol fellépését – a kánikula miatt késő délután és az esti órákban tartják.

A VinCE Balaton borfesztiválon a borok széles skálájával találkozhatnak az érdeklődők. Mintegy ötven kiállító, az ország legjobb borászai kínálják majd boraikat.
A klasszikus balatoni fehérek, olaszrizling és szürkebarát, különleges helyi szőlőfajták, kéknyelű és vulcanus, sauvignon blanc-ok és rozék, könnyű vörösborok is megtalálhatók lesznek több borvidék képviselőivel, mint Villány, Szekszárd, Eger és Etyek. A borok mellett pedig szörpöket és pálinkát is lehet kóstolni. Lesznek grill- és sonkáspultok, a főfogások mellett pedig házi készítésű lekvárokat, finomságokat is fogyaszthatnak az érdeklődők. Egy-egy kiválasztott, hűsítő nyári bort 200 Ft-os áron lehet megkóstolni. A balatoni fehérek, rozé fröccsök és habzóborok végigkóstolásához a vendégek útlevelet és szavazólapot is kapnak, hogy együtt válasszák meg a hétvége slágerborát.

A borimádók másik kedvenc helyszíne várhatóan a Kóstolószalon lesz, ahol egy-egy órára a borvilág olyan egzotikus pontjaira kirándulhatnak a látogatók, mint Törökország, Kína, vagy épp Chile. A legnagyobb kalandorok pedig Balaton-barát, elektromos yacht fedélzetén hajózhatnak ki, hogy a szakértő mancsaft tolmácsolásában a vízen száguldva szerezzenek újabb borélményeket a tematikus kurzusokon.

A fesztiválon tudásszomjukat is csillapíthatják a látogatók; bár a VinCE Bár ingyenes kurzusain néhány nap alatt beteltek a jó rozé titkát kereső, vagy épp a balatoni szőlőfajták jellegzetességeit bemutató programok, a szerencsések néhány előadásra még regisztrálhatnak és megtudhatják például, hogyan készült Blaha Lujza kedvenc süteménye.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
December
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004