Oldal kiválasztása

Elkezdődött a Borhetek

Szerző: | 2013-08-03.

Nincs még egy olyan város és borvidék az országban, amely ennyire mély és tartalmas viszonyt ápolna a múzsákkal, mint Balatonfüred – mondta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Borhetek megnyitóján. A három héten át tartó rendezvényre százötvenezer látogatót várnak.

 

Balatonfüred és vidéke nemcsak a borokról, hanem a művészetekhez fűződő kapcsolatairól is híres – fogalmazott  V. Németh Zsolt államtitkár, aki megnyitó beszédében Hamvas Bélát idézte: a borivásnak ugyan nincsen múzsája, de helyesen jó bort csak az tud inni, aki költőket olvas, muzsikát hallgat, képekben gyönyörködik

– Népszerű és szerethető rendezvény a Borhetek, jóval több egy borkereskedésnél, hiszen minden este kulturális programok várják az érdeklődőket. Az a célunk, hogy ráirányítsuk a figyelmet a térség boraira, és gazdáira, azt szeretnénk, hogy minél több szőlő-terület újuljon meg. Százötvenezer látogatót várunk a rendezvényre – mondta Bóka István polgármester. 
Három héten át huszonöt borász, valamint kiskereskedők, pecsenyesütők és pálinkaházasok várják a borhetek látogatóit. A borvidék legjobb nedűit, mintegy harminc fajtából származó, csaknem kétszázféle bort lehet megkóstolni, a boros pavilonok minden nap reggel tíztől éjfélig lesznek nyitva. További részletek itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004