Oldal kiválasztása

Lopás sorozat a Kisfaludy strandon

Szerző: | 2013-08-25.

Szívem, hozd már a táskámat – ezzel az egyszerű megtévesztéssel lopta el augusztusban közel harminc sértett csomagját egy helyi férfi és egy nő a Kisfaludy strandon. A heteken át zajló lopás sorozatot a rendőrség felderítette, a tettesek beismerő vallomást tettek.

 

A rendőrök augusztus 23-án délután fogták el a tetteseket, akik a rendelkezésre álló adatok szerint augusztus 2-ától kezdve számos, közel harminc vendég értékeit tulajdonították el a strandról.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság nyomozójának, Torma István r. főtörzsőrmesternek vált gyanússá a fiatal pár, amikor azok a kijáraton több táskával a kezükben távoztak és amelyek tulajdonjogával aztán nem tudtak elszámolni.

A 24 éves Sz. Zoltán helyi lakost és 17 éves barátnőjét a járőrök a rendőrkapitányságra előállították, ahol a kihallgatás során beismerő vallomást tettek.

A felnőttkorú férfi és a fiatalkorú nő a sértettek holmijai közül többnyire készpénzt, mobiltelefonokat, fényképezőgépeket és személyi okmányokat tulajdonított el, melyek nagy részét a nyomozók megtalálták lakásukon. Tizenegy darab táska – bennük az értéktelennek ítélt tárgyakkal – a strand közelében egy bokor alól került elő.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyásuk mellett – indított eljárást Sz. Zoltán és fiatalkorú társa ellen.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Március
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004