Oldal kiválasztása

Átadták az új kézilabda-csarnokot

Szerző: | 2013-09-12.

Mintegy 560 millióból készült el a Lóczy Lajos Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskolában kialakított új kézilabda csarnok. A 20×40 méteres, kétfelé osztható kézilabda pálya nemcsak a testnevelés óráknak ad helyet, a helyi kézilabda utánpótlás-nevelésben is fontos szerepe lesz.

 

A 150 férőhelyes lelátóval, öltözőkkel, orvosi szobával, szertárral külön vizesblokkal, recepcióval és büfével ellátott csarnok a látványsportágakat erősítő TAO-program keretében létesült. A beruházás teljes költsége 562,5 millió forint volt, ebből 394 millió forintot, a beruházás hetven százalékát, fedezte a társasági nyereségadóból igényelhető támogatásokra beadott pályázaton nyert összeg.

– Két fontos célt szolgál a csarnok, egyrészt kulturált sportolási lehetőséget biztosít a tanulóknak, másrészt a kézilabda utánpótlás bázisa lesz – mondta az avatóünnepségen dr. Bóka István polgármester, aki hozzátette: már kész a gimnázium átépítésének a látványterve, remélhetőleg néhány éven belül megtörténik az iskola teljes felújítása.

Kontrát Károly parlamenti államtitkár hangsúlyozta: a füredi csarnok jó példája annak, milyen eredményes a kormány sportfejlesztési programja. – Ezzel az új létesítménnyel összességében az egész magyar kézilabdázás gazdagodott – fogalmazott.

– Komoly szakmai munka zajlik a városban, a korosztályos válogatottakban több füredi kézilabdás is játszik. Füred ma már meghatározó része a hazai kézilabda sportnak – hangsúlyozta Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke.

A frissen elkészült csarnokban tartott ünnepségen Duna Katalin az iskola igazgatója kiemelte: a 430 diákot foglalkoztató tanintézményben még soha nem taníthatták a testnevelést ilyen jó feltételek mellett. – Az iskolánknak napi, élő kapcsolata van a füredi kézilabda egyesülettel, több diákunk is kézilabdázik – tette hozzá a Lóczy gimnázium igazgatója.

Balatonfüreden jelenleg egy nemzetközileg is hitelesített kézilabdapálya van, – a Balaton Szabadidő és Konferencia Központ ugyan megfelelő felkészülési és versenyzési feltételeket biztosít a Balatonfüredi Kézilabda Sport Egyesület (BKSE) sportolói számára, ugyanakkor önmagában nem elegendő a folyamatosan növekvő – más sportágakat is érintő – igények kielégítésére. A füredi oktatási intézmények tornatermei eddig méreteikben nem feleltek meg a magas szintű kézilabdázás követelményeinek, ezen a helyzeten változtat a Lóczy gimnáziumban kialakított új csarnok.

A nemzeti bajnokság élvonalába tartozó BKSE jövőbeni gazdasági és szakmai fenntarthatósága céljából az önkormányzat, a sportszervezet, valamint a mögötte álló szponzorok még 2011-ben létrehozták a Balatonfüred Kézilabda Sportjáért Közalapítványt. A klub, a közalapítvány és az önkormányzat együttműködése révén, Füreden létrejött a sportág utánpótlásbázisa, a BKSE sportolói sikerrel veszik az akadályokat az előkészítő szivacskézilabdán keresztül, a gyerekcsapatokon át az NB I-es serdülő-, ifjúsági- és junior bajnokságokig.
A klub országosan is elismert szakemberek segítségével évek óta szisztematikusan építi utánpótlás bázisát, a balatonfüredi kézilabda utánpótlás-nevelés mára túllépett a hagyományosnak mondható sportegyesületi formán: a hatékonyabb tehetséggondozás megvalósítása érdekében komplex oktatási-képzési szolgáltatást, valamint kollégiumi ellátást is biztosít a legtehetségesebb fiataloknak. A BKSE célja egy olyan felmenő rendszerű modell kialakítása, amely a sporton és az oktatáson keresztül szolgálja a gyermekek és fiatalok testi-lelki és szellemi fejlődését. Az új létesítmény ehhez a munkához adja meg a megfelelő infrastrukturális hátteret.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004