Oldal kiválasztása

Szüreti fesztivál

Szerző: | 2013-09-14.

Az elmúlt években sokat fejlődött a város, szépült a környezet, de a szőlőművelésre alkalmas külterületek, a szőlőültetvények, amelyek egykor Füred büszkeségei voltak, nincsenek jó állapotban. Ezen változtatnunk kell. E szavakkal nyitotta meg az idei szüreti fesztivált a város polgármestere.

 

A Szent István téren rendezett ünnepségen dr. Bóka István kiemelte: egy átfogó program segítségével változtatni kell a jelenlegi helyzeten, mindannyiunk érdeke az, hogy a város külterületei, a szőlőművelésre alkalmas földek végre jó állapotba kerüljenek és hasznosítani tudjuk őket.

Dr. Budai Gyula parlamenti államtitkár hangsúlyozta: a szőlészet-borászat a magyar agrárium egyik kiemelt ágazata, amelynek fejlesztésére uniós forrásból az elkövetkező hat évben, évi 8,5 milliárd forintos keret áll rendelkezésre.
– Ez komoly összeg, ebből lehet fejleszteni, beruházásokat megvalósítani. Ez egy fontos ágazat, mert a boron keresztül mindenhová eljuthatunk a világban és megmutathatjuk magunkat – mondta az államtitkár.

A borosgazdákból, borrendekből, lovas kocsikból, mazsorettekből álló szüreti menet a városi fúvószenekar vezetésével ezúttal a Vásárcsarnoktól indulva vonult végig a városon, egészen a partig, ahol borfalu, kézműves vásár és kulturális programok várják az érdeklődőket. Részletes programok itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Július

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004