Oldal kiválasztása

Látogatható a bormúzeum

Szerző: | 2013-10-08.

Mostantól bárki számára látogatható a Széchényi Ferenc kastély alatti, több mint kétszáz éves pince, vagyis a Kaiser Géza Bormúzeum. A patinás, hangulatos múzeumot, amely borkóstolóknak, rendezvényeknek is helyet ad a Szent Benedek Gimnázium és Szakiskola üzemelteti.

 

 

Még 2004-ben újították fel az 1782-ben barokk stílusban épült kastély pincéjét, amelyben az iskola örökös igazgatójáról, Kaiser Gézáról elnevezett bormúzeumot alakítottak ki. A pince eddig is helyet adott különböző rendezvényeknek, ám a széles nagyközönség előtt zárva maradt. Az iskola bencés rendi fenntartói úgy gondolták, érdemes lenne a borkultúrát bemutató pincét mindenki számára nyitottá tenni.

– Szeretnénk, hogy minél többen lássák ezt az egyedi hangulatú, 230 éves pincét, és általa jobban megismerjék borainkat és talán magát a tanintézményt is. A bormúzeumban az iskola által készített hétféle bor palackozva megtalálható és megvásárolható, köztük a 2013-ban a Város borának választott olaszrizling, sőt előzetes egyeztetés után van lehetőség borkóstolásra, kisebb rendezvények lebonyolítására is. A látogatók a borkultúra mellett a Széchényi- kastély történetével is megismerkedhetnek. Hiszem, hogy van itt annyi érték és látnivaló, hogy egy kedvelt turisztikai hely legyen a pince – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Szigethi Csaba, a Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Balatonfüredi Tagintézményének igazgatója.

A bormúzeumban a 150-200 évvel ezelőtti szőlőművelés eszközei láthatók, köztük a legidősebb darab az 1800-as évek elejéről származó bálványprés. A különböző szakkönyvek és az iskola borai mellett a tanintézményhez kötődő borászok nedűi illetve az iskolával partneri kapcsolatban álló külföldi -francia, német, osztrák- intézmények borai is megtalálhatók.

A bormúzeum előzetes bejelentkezéssel (30/654-1728, vagy a titkarsag.balatonfured@szbi.hu e-mail címen) a hét minden napján, akár hétvégén is látogatható. Igény esetén a borkóstolás mellé ételt is felszolgálnak majd. A jelképes összegű belépők mellett különböző családi és csoportos kedvezményt is adnak.

A kastélyt Széchényi Ferenc a Nemzeti Múzeum alapítója építtette 1782-ben barokk stílusban, később eklektikus stílusban átalakították. A műemléki épület kilencven éven át a pihenés, szórakozás színtere volt, több mint 130 éve viszont az oktatást szolgálja. A nemes ház volt a mintája Jókai Mór Az arany ember című regényében Tímár Mihály kastélyának.
Széchenyi István
is sokszor megfordult a kastélyban. Érett férfi korában nyaralhatott benne, 1835-ben még saját fürdőházat is terveztetett a tóparton, igaz elkészültéről nincsenek adatok. 1935-ben Szőlészeti és Borászati Szakiskola kezdte meg működését az épületben. Az átépítése során készült, az eklektika hatásait mutató vörös homokkő erkélye szép és gondos munkára utal.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
November
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004