Oldal kiválasztása

Az informatika maga a rendszerváltás

Szerző: | 2013-11-07.

Az informatika eszköz a társadalmi felzárkóztatásra, egy lehetőség, amellyel jobb munkahelyek teremthetők. Kitörési pontot, perspektívát nyújt, de legfőképp általa végre be tudnánk fejezni a rendszerváltást – mondta az Infotér konferencia megnyitóján Soltész Attila elnök.

 

Immár negyedszer rendezik meg a városban az Infotér Konferenciát, az ország egyik legjelentősebb informatikai fórumát, amelyen ezúttal kiemelt figyelmet kapnak az információs társadalom kiépítésének aktuális kérdései és lehetőségei, illetve a területet érintő jelentős fejlesztések.

– Látjuk, hogy a civil életben milyen mértékben van jelen az informatika, a közigazgatásnak ezzel a fejlődéssel minimum lépést kell tartania, de inkább a fejlődés egyik motorjának kell lennie. Még van feladatunk bőven, de nincs is más lehetőség, nem szabad lemaradni ebben a versenyben, hiszen az informatika maga lehet a rendszerváltás befejezése – fogalmazott Soltész Attila, az Infotér elnöke, a kétnapos konferencia megnyitóján.

Az Anna Grand Hotel dísztermében rendezett fórum nyitóelőadásában Doncsev András, parlamenti államtitkár a kormány elmúlt években megvalósított informatikai fejlesztéseit ismertette, kiemelve az egyetemeken illetve a különböző múzeumokban elérhető új szolgáltatásokat.

A magyar információs társdalom fejlettségi szintje kissé elmarad az uniós átlagtól. Az internethasználatban és az elektronikus kormányzati szolgáltatások használatában az uniós átlag közelében van Magyarország, az online vásárlásoknál viszont az utolsó egyharmadban vagyunk, míg az online játékban az első egyharmadban.
Az Európai Unió infokommunikációs szektora a jelenlegi költségvetési periódusban jelentős mértékben leszakadt az Egyesült Államoktól és az ázsiai feltörekvő országoktól, mivel az EU döntési-finanszírozási rendszere nincs felkészülve egy ilyen dinamikus innovatív ágazat támogatására. A kormány a közeljövőben négy fő terület fejlesztését kívánja támogatni: az informatikai infrastruktúrát, az informatika „keresleti oldalának” bővítését – elsősorban a digitális írástudatlanság felszámolásával-, a szektor szereplőinek piaci megerősítését exportképes termékek előállításához, valamint a nemzetközileg is versenyképes informatikai oktatást – hangzott el a fórumon.

A központi infokommunikációs fejlesztési tervek és az ágazati informatikai feladatok megvalósításának és összehangolásának kérdéseivel, a gazdasági szektorok közötti informatikai együttműködés elősegítésének lehetőségeivel, valamint az információs társadalom építésének kihívásaival foglalkozik majd az idei konferencia.
Az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) közös szervezésében megrendezett szakmai fórumon a négyéves kormányzati, illetve a hétéves uniós tervezési ciklusban elért eredményeket és hiányosságokat összegzik a résztvevők. A konferencia lehetőséget ad az egyeztetésre is a kormányzat és a civil szféra között a következő költségvetési ciklusban követendő stratégia kialakításához.

A november 7-8. között zajló rendezvényen ezúttal is kormánytisztviselők, közintézmények dolgozói, önkormányzatok vezetői, cégek, civil szervezetek képviselői, illetve a kutatói-oktatói szektor hazai és nemzetközi szakértői vesznek részt. A konferencia részletes programjai itt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728     

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004