Oldal kiválasztása

A magyar nyelv ünnepe

Szerző: | 2013-11-13.

Kétszáz diák szavalta együtt Csokonai Vitéz Mihály Magyar! Hajnal hasad! című versét az egykori kőszínház oszlopainál, ezzel egy időben más városokban is ugyanez a költemény hangzott el. Program-sorozattal ünnepelte a város a Magyar Nyelv Napját. Füred legszebb szava a szeretet.

 

A Kiserdőben a füredi közép- és általános iskolások flashmob akciója előtt Hári Lenke alpolgármester mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta: használjuk igényesen az anyanyelvünket, a magyar nyelv a legnagyobb értékünk, fontos, hogy szeressük és ápoljuk.

– A diákok szavalása egy szép, jelképes esemény, azt szimbolizálja, hogy mi, akiknek az anyanyelve a magyar, összetartozunk, Füredtől Debrecenen és Kecskeméten át egészen Nagyszalontáig – mondta Hári Lenke, aki emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává. 1844-ben ugyanis a reformkori országgyűlés ekkor tette Magyarországon hivatalos nyelvvé a magyart.

A programsorozat reggel Gryllus Vilmos „Hova mész falevél?” című koncertjével kezdődött. A Kisfaludy Galéria zsúfolásig telt gyerekekkel, akik a műsor után játszóházi foglalkozásokon vettek részt.

Az egész napos programsorozat eseményei városszerte nyolc helyszínen zajlottak. A város több pontján lehetett felírni molinókra illetve gyűjtőládákba dobni a város legszebb szavát – amelyet este ki is hirdettek az Arácsi Népházban, ahol Korzenszky Richard bencés perjel és Cserép László a művelődési osztály vezetője beszélgetett a magyar nyelvről.
A nap végére összesen 207 különböző szó gyűlt össze, az összesítés alapján Balatonfüred legszebb szava idén a szeretet megelőzve az édesanya, a hattyú, és a Balaton szavakat.


A Vaszary Villában könnyed múzeumpedagógia keretében egyebek mellett verseket írhattak és graffiti stílusban saját monogramot tervezhettek a diákok. A Lóczy gimnázium új tornacsarnokában a város iskoláinak tanulóiból álló csapatok több állomásból álló szellemi akadályversenyen vettek részt.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004