Összesen tizenegy település, köztük Balatonfüred is jelezte, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot írhat ki kaszinó nyitására a városban. Még szeptemberben fogadta el a képviselő-testület azt a támogató határozatot, amely elviekben lehetőséget ad kaszinó nyitására.
A listán Balatonfüred mellett Győr, Debrecen, Szombathely, Pécs, Szeged, Miskolc, Nyíregyháza, Szentendre, Hévíz és Gyula szerepel.
Állami koncessziós, II. osztályú játékkaszinót nyithatnának az említett településeken, azzal az indokkal, hogy a játékkaszinó a szabadidő eltöltésének egyik formája, mely rétegigényként jelen van, ezért célszerű keretfeltételeit megfelelő biztosítékok mellett engedni. Nem elhanyagolható az sem, hogy ezzel a városok helyi adó bevételei gyarapodnának.
A minisztérium kereste meg a városokat azzal a kéréssel, hogy a testületek döntsenek arról, támogatják-e a település közigazgatási területén II. kategóriájú játékkaszinó működésére szóló koncessziós pályázat kiírását.
Pillanatnyilag Budapesten két, Sopronban egy kaszinó működik. Nemrégiben még úgy volt, hogy a gazdasági tárca kilenc új kaszinóban gondolkozik, azóta viszont megszavazták azt a módosítást, hogy a koncessziós díj összege levonható a fizetendő játékadóból.
Az I-es kategóriába az a kaszinó tartozik, amelyben legalább 100 játékasztal, valamint ezer pénznyerő automata üzemel. Ez alatt minden kaszinó másodvonalbeli. A kiírás szerint II. kategóriájú kaszinóban a játék- és kártyaasztalok, valamint a pénznyerő automaták üzemeltetésén kívül más játék nem szervezhető.
Világgazdaság/balatonfured.hu
fü-fü-füredi
2025.06.17.
A móló felújításának határideje tavasszal még úgy volt, hogy a turistaszezon kezdete. De hiányzott egy fontos adat: hogy melyik évben?.....…
Bővebben
füredi társaság
2025.06.16.
Szombaton voltunk Badacsonyban, áthajóztunk Fonyódra, majd pár óra múlva vissza. A hajó neve Tomaj volt. Állítólag egy legújabb tervezésű és…
Bővebben
Árokszőlő út közvilágítás
2025.06.12.
Köszönjük az illetékesnek! A lámpa újra működik.
Bővebben