Oldal kiválasztása

Lepusztult hotelből gyógyszálló

Szerző: | 2013-11-29.

Gyógyszállóként is működő, a Balaton északi partján egyedülálló szolgáltatásokat kínáló, négycsillagos szálló lesz a mintegy hat éve teljesen üresen álló Füred Hotel. A munkálatok májusban kezdődnek, 2015 nyarára el is készül a 220 szobás szálló és a mellé tervezett két apartman ház.

 

A Füred Hotel, amely évtizedeken keresztül a város egyik legforgalmasabb szállója volt, közel hat éve áll teljesen kihasználatlanul. A korábbi tulajdonos, évekkel ezelőtt az Új Széchenyi-terv keretében 450 millió forint támogatást nyert az épület rehabilitációjára, de a munkálatok el sem kezdődtek, a pályázati forrás pedig így elveszett. A Flamingó Hotel tulajdonosa, Czigle János a közelmúltban vette meg a part menti hotelt, amelyet 6,5 milliárd forintból épít át.

– Komoly terveink vannak. Hasznosítani szeretnénk a föld alatti gyógyvizeket. Különböző terápiákat nyújtó gyógyszállóban gondolkodunk, ezzel az északi parton teljesen egyedülálló szolgáltatást ad majd a hotel. Kétezer négyzetméteres wellness részleget, kültéri és beltéri élményfürdőt tervezünk, és lesz egy több, mint ezerfős konferencia központ is. A hotel mellett két, együttesen negyven apartmanból álló, saját wellness részleggel rendelkező épületet is tervezünk – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Czigle János.

A tulajdonos érdeklődésünkre elmondta: a látványtervek még készülnek, de az biztos, hogy a jelenlegi szálló épületének csak a vázszerkezetét hagyják meg, teljesen új, a környezetbe illő külsőt kap majd a szálloda, amelynek kivitelezéséhez igyekeznek pályázati úton uniós forrást is szerezni.

Jövő májusban kezdődik a hotel átépítése, a tervek szerint 2015 nyarára el is készül a négycsillagos, 220 szobás szálló illetve az épület keleti és déli oldala mellé tervezett, 60-120 négyzetméteres part menti lakásokat tartalmazó egy-egy apartman ház.

– Saját strandja van a hotelnek, ami nem túl nagy, hiszen csak 170 méteres partszakasz, de azt tervezzük, hogy ezt nyitottá tesszük, a helyi lakosok belépőt válthatnak majd ide. Minőségi szállodát tervezünk, amely szolgáltatásaiban a Flamingó Hotelt is felülmúlja. Elsősorban a belföldi turizmusra építünk majd, a Flamingóban is azt látjuk, hogy jelentős igény van a minőségi szolgáltatásokra, itt az éves bevétel 75 százalékát a hazai turisták hozzák. A Széchenyi sétány felújítása most zajlik, az új sétány illetve a felújított Füred Hotel együtt imponzáns lesz – válaszolta kérdésünkre Czigle János.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
január 30 - február 05
  • 30
    Nincsenek események
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03
    Nincsenek események
  • 04
    Nincsenek események
  • 05
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004