Oldal kiválasztása

Megsarcolta az autósokat

Szerző: | 2013-12-03.

Hetven autóstól szedett be jogosulatlanul parkolási díjat egy 67 éves férfi, aki a Balaton parthoz közeli két utca által határolt területen két éven át űzte tevékenységét. Csalás vétségéért a Veszprémi Járási Ügyészség folytat eljárást ellene.

 

A nyomozás adatai szerint 2010. augusztus közepétől 2012. augusztus 26-áig működtetett parkolót a nyári hónapokban a 67 éves helyi férfi Balatonfüreden, melyet engedély nélkül alakított ki a Balaton parthoz közeli két utca által határolt – nem saját tulajdonát képező – füves területen. A szalaggal elkerített parkolóra tájékoztató táblákkal hívta fel az autósok figyelmét és használatáért parkolási díjat szedett be. A gyanúsítottól lefoglalt nyugtatömbök és nyugták alapján – amelyekben a dátummal együtt feltüntette a gépkocsik rendszámát és a beszedett parkolási díj összegét – 70 sértettet azonosított be a rendőrség – adta hírül a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg a Veszprémi Járási Ügyészségnek.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Szeptember 30
  • 30

    In memoriam Kádár Tibor

    17:00 -19:00
    2022.09.30
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Kiállításmegnyitó.

    Dixieland fesztivál

    19:00 -22:00
    2022.09.30
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Dervalics Robi és barátai koncert.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004