Oldal kiválasztása

A jó borok listája

Szerző: | 2013-12-10.

Borkiválóságok Könyve címmel megjelent a legjobb hazai borokat összegyűjtő kötet. A 240 féle minőségi fehérbort bemutató kiadványban a Balatonfüred-Csopak borvidék tizenegy borászatának tizennégy bora kapott helyet. A Balaton Borgaléria pedig stratégiai kereskedés lett.

 

Egy országos program keretében jelent meg a Borkiválóságok Könyve 2013 című kötet, amely az idén forgalomban lévő száraz és édes fehérborokat mutatja be. A Vidékfejlesztési Minisztérium által indított szakmai program keretében 650 bor kóstolása után az Országos Borszakértő Bizottság választotta ki azt a 236 bort, amelyek végül minőségük alapján bekerülhettek a kötetbe.
Az ingyenes kiadvány a borokat régiónként mutatja be, és egy több felvonásból álló vakkóstolást követően három kategóriába sorolva (három-, négy- illetve ötcsillagos) szemlélteti. A borrégiók jellemzése mellett a kiválasztott borok részletes leírását, a palackok fotóit illetve a pincészetek adatait is tartalmazza a könyv.

A fehérbor-kiválóságokat készítő pincészetek tematikus matricákat kaptak, ezeket a díjazott palackokra ragasztják, – így vásárláskor mindenki számára könnyű lesz beazonosítani a minősített borokat.

Nem egy újabb borverseny eredménye ez, hiszen a kezdeményezés célja a kereskedelmi forgalomban lévő fehérborok feltérképezése és a minőségi kínálat minél szélesebb körben való megismertetése volt. A borok iránt érdeklődő nagyközönségnek szól elsősorban a kötet, amelynek hamarosan lesz folytatása, készül a vörös- és rozéborokat tartalmazó kiadvány is.

A program eltökélt szándéka, hogy segítse a kiválasztott minőségi borok kereskedelmi forgalmazását és marketingjét, ezért nyolc borkereskedővel – köztük a Balatonfüreden két üzletet is működtető Balaton Borgalériával- stratégiai partnerségi megállapodást kötött a minisztérium. A könyvet november végétől a programhoz csatlakozó borkereskedések üzleteiben lehet majd megtalálni.

– A szaktárca nyolc borkereskedéssel kötött stratégiai megállapodást annak érdekében, hogy a magas minőségű magyar borok ezután is a figyelem középpontjában álljanak a belföldi piacon. Büszkék vagyunk rá, hogy köztük lehetünk. A Horváth ház alatti pincénkben, a Balaton Borgalériában illetve a Csopaki kúriában a Balaton-borrégió minősített kínálatának nagy része megvásárolható, köztük több olyan is akad, ami csak nálunk található meg – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Köteles Zsolt a Balaton Borgaléria ügyvezetője. Hozzátette: a közeljövőben megjelenő hasonló kötet ami, a vörös és rozéborokat mutatja be, nagy kitörési pontja lehet a régiónak, végre bizonyíthatja, hogy a fehérborral azonosított térségnek sok remek testesebb bora is van.
– Természetesen üzleteinkben ezeket a fajtákat is meg lehet majd vásárolni – mondta Köteles Zsolt.

Az első fordulóban öt bizottság értékelte a borokat a nemzetközi minőségi követelmények alapján. A 650 bornak kevesebb mint a fele jutott a második fordulóba, ahol már minden bort külön jellemeztek is. A kóstolás végén minden 4 és 5 csillagos bort a bizottság tagjai együtt újra végigkóstolták és közösen szavazták meg a besorolásokat.
A három kategóriát egymásra épülő szempontok szerint alakították ki, úgy, hogy abban egyre komolyabb elvárásoknak kellett megfelelniük a boroknak. A csillagok számának emelkedése a borokkal szemben nemzetközi szinten is megfogalmazott elvárásokat követi, szempont volt az érlelési potenciál, a komplexitás illetve az egyediség.


A Balaton borrégió négy csillagot kapott borai:

Bujdosó Pincészet – Nemere Cuvée 2012
Dobosi Pincészet – Kéknyelű 2011
Figula Pincészet – Szilénusz 2007
Káli Kövek Borászat – Rezeda Rizling 2012
Kerkaborum – Furmint-Hárslevelű 2011
Koczor Pincészet – Aenigma (kései szüretelésű) 2010
Laposa Birtok – Rizling2 2012
Laposa Birtok – 4 Hegy Olaszrizling 2012
Légli Szőlőbirtok és Borászat – Banyászó Olaszrizling 2011
Légli Szőlőbirtok és Borászat – Gesztenyés Rizling 2009
Szászi Pince – Szent György-hegyi Olaszrizling 2012
Tamás Pince – Olaszrizling 2007
Varga Pincészet – Aranymetszés Olaszrizling (kései szüretelésű) 2009
Varga Pincészet – Aranymetszés Szürkebarát (kései szüretelésű) 2010
Villa Tolnay Borház – Chardonnay 2011

A Balatonfüred-Csopak borvidék háromcsillagos borai:
Béla és Bandi Pincészet – Chardonnay Száka-dűlő 2011
Fáncsi Hegyi Pince – Semillon 2011
Figula Pincészet – Csopaki Olaszrizling Selection 2011
Hudák Szőlőbirtok és Borászat – Olaszrizling 2012
Jásdi Pince – Csopaki Rizling 2012
Jásdi Pince – Ranolder Fehér 2009
Kálmán Pince – Olaszrizling 2012
Liszkay Pincészet – Pinot Gris 2011
Petrányi Pince – Olaszrizling 2011
Szent Donát Pince – Nagykút Olaszrizling 2012
Szent Donát Pince – Furmint 2012

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Március
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004