Oldal kiválasztása

Legyen a legjobbak között a Lóczy

Szerző: | 2013-12-21.

Fontos, hogy a város gimnáziuma minőségi képzést adjon, hogy jó iskola legyen, ahová öröm járni. Jó úton haladunk, ez az új fejlesztés is egy jelentős lépés a tanintézmény életében – fogalmazott Bóka István polgármester a Lóczy gimnázium laboratóriumának átadó ünnepségén.

 

– A gátakat át kell törni, el kell hinnünk, hogy a Lóczy gimnázium a megye, vagy akár az ország egyik legjobb középiskolája lehet. Sokat teszünk ezért, folyamatos az iskola fejlődése, nemrég sportcsarnokot avattunk itt, most pedig egy modern laboratóriumot. Fontos, hogy a következő években a fejlesztések ne álljanak le, az a célunk, hogy az iskola teljes főépületét felújítsuk – mondta köszöntőjében Bóka István polgármester.

Az átadó ünnepségen részt vett Kontrát Károly államtitkár is, aki ígérte: támogatja majd a gimnázium épületének felújítását illetve az emeletének beépítését. A labororatórium kialakítása jó döntés volt, hiszen egyre fontosabbak a természettudományi ismeretek – tette hozzá.

– Modern technológiával felszerelt, korszerű oktató és kutatólaboratóriumot alakítottunk ki a gimnáziumban. A megyében csupán egy ilyen laboratórium van, Veszprémben, méltán lehetünk tehát büszkék a fejlesztésre – fogalmazott Duna Katalin, a Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola igazgatója.

Szabó Lajos, a Klebersberg Kuno Intézményfenntartó Központ füredi tankerületi igazgatója kiemelte: példaértékű az együttműködés az önkormányzat, mint tulajdonos illetve az állami intézmény, mint fenntartó között, így a gimnázium fejlesztése folytatódhat.

A több mint háromszáz milliós uniós támogatás révén elkészült új természettudományos közoktatási laboratórium 36 fő befogadására alkalmas, a 160 négyzetméteres tanterem egy tolóajtóval két részre osztható.

A modern technológiával felszerelt korszerű oktató és kutatólabor a pedagógusok számára magas szintű és látványos tanítást tesz lehetővé, a diákok képzése pedig színesebbé, érdekesebbé válik általa. Az interaktív eszközökkel is ellátott központi laboratóriumot az intézmény emeletén alakították ki, szinte egy folyosónyi részt foglal el, a tantermeket korszerűsítették és felújították.

A labort a gimnázium valamennyi diákja használja majd, de az oktatási programhoz tizenkét általános iskola is csatlakozott. (A füredi iskolák mellett Tihany, Balatonalmádi, Balatonkenese, Zánka, Révfülöp és Badacsonytomaj tanintézményei.) Az iskolákból összesen 22 tanár vesz részt a módszertani továbbképzéseken, az ő vezetésükkel az iskolák diákjai is tanulhatnak majd az új laboratóriumban.

A program több célt szolgál egyszerre: költséghatékonyabbá teszi a közoktatási rendszert, javítja az oktatás minőségét, korszerűsíti a tanítást, és a diákok körében népszerűsíti a természettudományos tantárgyakat.

A beruházás nagymértékben elősegítheti, hogy a városban és a térségben működő oktatási intézmények közös programokban vegyenek részt illetve tapasztalataikat, tudásukat megosszák egymással.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2021 >
augusztus 30 - szeptember 05
  • 30
    Nincsenek események
  • 31
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02
    Nincsenek események
  • 03

    Eucharisztikus Napok

    17:00 -23:00
    2021.09.03-2021.09.04
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Vízi körmenet.

  • 04

    Mozdulj Velünk Vidáman

    16:00 -18:00
    2021.09.04
    Balatonfüred, Kovászna park
    Balatonfüred, Kovászna park

    Családi sportos délután.

  • 05
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004