Oldal kiválasztása

Felhívás – Emlékek nyomában

Szerző: | 2014-01-28.

I. világháborús dokumentumokat, fotókat, leveleket, emlék-tárgyakat keresnek.

Családi emlékeket, leveleket, levelezőlapokat, fotókat, tárgyakat vár a Városi Múzeum és a Városi Könyvtár.

2014. szeptemberében Balatonfüred városa az I. világháború centenáriumára, a nagy világégés kezdetére emlékezve nagyszabású rendezvénysorozattal készül, amelyhez a balatonfüredi járáshoz tartozó települések csatlakozását is várja. A megemlékezés részeként többek között nemzetközi hadtörténeti konferencia szervezését tervezik, szeptemberben pedig egy jelentős kiállítást a Vaszary Villában. Ehhez kapcsolódóan a Kisfaludy Galériában helytörténeti tárlat nyílna, amelyhez az önkormányzat anyagokat gyűjt a járás területéről.

A centenáriumi rendezvénysorozat méltó lebonyolítása érdekében az önkormányzat a munkába be kívánja vonni a szakmai és civil szervezeteket, valamint az egyházakat is. A város Kossuth terén álló világháborús emlékmű is jelzi, hogy az elődök is állítottak emléket az áldozatok tiszteletére. Az eltelt 100 esztendő alatt azonban már a hozzátartozók és leszármazottak közül is csak néhányan élnek, s felgyorsult világunkban egyre kevesebb idő jut az emlékezésre, a tiszteletadásra. A centenáriumi év jó alkalom arra, hogy az újabb generációk is megismerjék történelmünk ezen időszakát, a háborút lezáró békediktátum máig ható következményeit.

A helytörténeti kiállítás képet adna Balatonfüred és a környező 20 település, nagyjából a hajdani balatonfüredi járás emlékeiről. A tárlat jó alkalom lesz, hogy bemutassa a város gazdag helytörténeti anyagát és egyúttal letegye egy (vagy több) újabb gyűjtemény alapjait.
Az emléktárgyak, dokumentumok több jelentéssel bírnak, mint egyszerű kiállítási tárgyak: a mögöttük élt embereket, családokat, közösségeket, településeket szeretnénk rajtuk keresztül megidézni, megörökíteni. Az Önök családját, nagyszüleit, dédszüleit, a családok egykori ismerőseit… így kívánunk nekik maradandó emléket állítani.

Kérünk tehát mindenkit, aki szívesen hozzájárul e közös emlékezet életben tartásához, a kiállítás megvalósításához, aki a családjukban őrzött

– egykori leveleket, képeslapokat, tábori levelezőlapokat, naplókat,
– a háború ideje alatt készült térképeket, fényképeket (a hadszíntéren vagy a hátországban készülteket, katonai arcképeket, életképeket)
– egykori újságokat, folyóiratokat,
– a háború ideje alatt kiadott, azzal kapcsolatos témájú könyveket,
– a háború idejéből származó tárgyakat (fegyvereket, kitüntetéseket, jelvényeket, zászlókat, a mindennapi hadiélethez szükséges eszközöket)
– a hadifogság emlékeit

szívesen felajánlja számunkra vagy kölcsönzi egy tárlat erejéig, az jelezze ilyen irányú szándékát – áll az önkormányzat felhívásában.

A kölcsönadásról, illetve az adományozásról további részletek itt.
A leadás határideje: 2014. március 31.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004