Oldal kiválasztása

Jövő szezonra kész a Füred Hotel

Szerző: | 2014-02-16.

Éveken át tartó enyészet után megújul a Füred Hotel, a város egyik legnagyobb szállója. Jövő nyárra készül el a gyógyszállóként is működő négycsillagos hotel és a mellé tervezett két luxus apartman ház. A tereprendezés már zajlik, az átépítés májusban kezdődik. A hotel és környezetének megújulásával, a Széchenyi sétány újragondolásával a város egy újabb kulturált parti résszel bővül. Látványterv.

 

A Füred Hotel, amely évtizedeken keresztül a város egyik legforgalmasabb szállója volt, közel hat éve áll teljesen kihasználatlanul. A korábbi tulajdonos, évekkel ezelőtt az Új Széchenyi-terv keretében 450 millió forint támogatást nyert az épület rehabilitációjára, de a munkálatok el sem kezdődtek, a pályázati forrás pedig így elveszett. A Flamingó Hotel tulajdonosa, Czigle János a közelmúltban vette meg a part menti hotelt, amelyet 6,5 milliárd forintból épít át.

– Komoly terveink vannak. Bővítjük az egykori hotel funkcióját. Konferenciáknak adunk majd helyet, hasznosítani szeretnénk a gyógyvizeket, minőségi gyógyszállóban gondolkodunk, ezzel az északi parton teljesen egyedülálló szolgáltatást ad majd a hotel – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Czigle János.

Ahogy a fotókon is látszik a terület előkészítése már megkezdődött. A rossz állapotú, elöregedett, mindenféle elrendezési elv nélkül ültetett fákat kivágták, helyettük az ígéret szerint 270 új fát ültetnek majd.

A hotel átépítését a Bord Építész Stúdió végzi. A látványtervek részben elkészültek, kisebb módosítások azonban még hátra vannak. Várhatóan májusban kezdődik az építkezés, a tervek szerint legkésőbb 2015 nyarára el is készül a négycsillagos, 220 szobás szálló, amelyben egyebek mellett lesz gyógyvizes medence, gőzfürdő, szauna, sóbarlang és hatszáz fős konferencia központ. Az épület keleti és déli oldala mellé 60-120 négyzetméteres part menti lakásokat tartalmazó, saját wellness részleggel rendelkező egy-egy apartman ház épül.

Portálunk a terveket készítő építészmérnököt kérdezte.
– Egységes, letisztult megjelenésben gondolkodunk, a jelenlegi épület torony jellege megmarad, hiszen az egy jelkép, a víz felől nézve impozáns megjelenést mutat. Az épület jellegével nincs gond, a nagyobb vízfelületek partján jól mutatnak az ilyen támpontot adó, toronyszerű épületek. Az arányokon viszont mindenképpen változtatni kell, harmonikusabbá, könnyedebbé, barátságosabbá tesszük az épületet. Könnyed, fehér megjelenést kap, lágyabb korlátrendszert alakítunk ki, hangulatos, enyhe színezést adunk az erkélyeknek és szebbé tesszük az üvegfelületeket – összegzett a balatonfured.hu kérdésére Bordás Péter.


A jelenlegi szálló vázszerkezete tehát megmarad, a bejáratánál azonban lebontják a vasbeton elemeket, a Balaton felőli oldalára pedig egy új épületrészt illesztenek, (lásd az alább csatolt látványtervet) ez lesz a közel ezer négyzetméteres vízfelületet magába foglaló wellness részleg. – Attraktívabb lesz ezzel az épület és az arányai is megváltoznak – tette hozzá a tervező.
Az épület hőellátását részben napelemek biztosítják majd. A hotel két oldalára épülő apartman házak megjelenése illeszkedik majd a főépülethez.

Bóka István polgármester és András István, a város főépítésze egyeztetett a tervezőkkel illetve a tulajdonossal a készülő beruházásról. A látványterveket elfogadták, kezdődhet a hotel felújítása, megállapodtak abban is, hogy a terület parkosítására külön tervek készülnek, pótolják a kivágott fákat, de úgy, hogy bizonyos sávokban a sétány felől le lehessen látni a Balatonra.
Az egyeztetésen elhangzott, hogy a Marina Szálló is felújítás előtt áll, ezért a két épület arculatát mindenképpen össze kell hangolni, erről külön tárgyalnak majd.
– Ez egy nagy lehetőség, hogy ennek a parti szakasznak egy egységes, kulturált megjelenést adjunk. Szép lenne, ha a két épület színeiben harmonizálna egymással. Az átgondolt faültetéssel illetve parkosítással pedig kicsit megnyitnánk a kilátást a víz felé – vélekedett a főépítész.

– Saját 150 méteres partszakasza és strandja van a hotelnek, amit nyitottá teszünk. A helyi lakosok átlagos árú, a Kisfaludy és az Esterházy strand árai közé pozícionált belépőt válthatnak majd ide. Minőségi szállodát tervezünk, amely szolgáltatásaiban a Flamingó Hotelt is felülmúlja. Elsősorban a belföldi turizmusra építünk majd, a Flamingóban is azt látjuk, hogy jelentős igény van a minőségi szolgáltatásokra – válaszolta kérdésünkre Czigle János, aki elmondta, a költségeket hitelből illetve önerőből állják, egyelőre uniós forrást nem sikerült szerezni a beruházáshoz.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2022 >
Augusztus
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004