Oldal kiválasztása

Merre fejlődhet a város?

Szerző: | 2014-02-20.

Hol folytatódhat a város rehabilitációja? Mit hozhat a gyógyturizmus Fürednek? Mi lesz a sorsa a kempingnek vagy a Sundance parknak? A tervezett fejlesztésekről, a távlati célokról, a helyi lehetőségekről, problémákról és a beruházásokat érintő kritikákról beszélgettünk Bóka István polgármesterrel.

 

A törvény szerint választani kell a polgármesterség illetve az országgyűlési képviselőség között. Ön utóbbiról lemondott, ez egyúttal azt is jelenti, hogy eldöntötte: a következő ciklusban is indul polgármesterként?

– A két pozíció összeférhetetlen egymással, választani kellett. Már egy évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy nem indulok országgyűlési képviselőként. De ebből nem következik egyértelműen, hogy újra indulok polgármesterként. Erről később döntök.

Erős állami irányítás, centralizálás zajlik az országban, az önkormányzatiság vesztett önállóságából. Azzal, hogy nem lesz parlamenti képviselő, romolhat a város pozíciója?

– Biztos, hogy egész más első kézből a parlamentben információkat szerezni, közvetlenül a döntéshozókkal kapcsolatot tartani, ez minden bizonnyal átalakul. Egy új helyzet áll majd elő. De meggyőződésem, Füred objektív adottságai miatt szerencsés pályán van. A városban hosszú távon is alapvetően azt kell fejleszteni, ami az összes átfogó fejlesztési tervben is kiemelt prioritást élvez. Ez sokat segít abban, hogy Füred jó helyzetben legyen a jövőben is. A turizmust, a turisztikai attrakciókat, a környezetvédelmet, az energia hatékonyságot, a magas hozzáadott értékkel bíró iparágakat és szolgáltatásokat kell fejleszteni. Füred és általában a Balaton ideális terepe ezeknek, nem véletlen, hogy az új gazdaságfejlesztési programban még mindig tartja magát az a több tízmilliárd forintos keret, amelyet erre a térségre szánnak.

Rendszeresen jár ki Brüsszelbe, egy bizottság munkájában vesz részt. Esetleg egy újabb karriert épít?

– A Régiók bizottságának vagyok a tagja, ez egy alulról építkező szervezeti rendszer, amelynek kizárólag csak önkormányzatokhoz kötődő tagjai lehetnek. Az Unió mellett működő, véleményező, előkészítő szervezet vagyunk. Érdekes munka ez számomra, szeretném jól csinálni, hosszú távon gondolkodom ebben. De ez nem összeférhetetlen semmilyen egyéb pozícióval, sőt, ha nem tudom megújítani az önkormányzati mandátumomat, akkor nem is lehetek majd a bizottság tagja.

Tavaly megtörtént az önkormányzatok adósságkonszolidációja, aminek Balatonfüred az egyik nagy vesztese lett. Nemhogy előnye származott volna a városnak az éveken át következetesen vallott racionális gazdálkodásából, hanem kvázi pénztől esett el. Nem bántotta ez az igazságérzetét?

– Valóban, minden önkormányzat, amelyik viszonylag alacsonyan tartotta az adósságállományát rosszul jött ki ebből. Füreden egy racionális rendszer mentén igyekeztünk dolgozni, úgy gondoltuk: csak infrastruktúra fejlesztésre veszünk fel hitelt és csak abban az esetben, ha a hitel kamata jóval a betéti kamatok értéke alatt van – ezt most is így gondolom, ez a gazdasági racionalitás egyik alapja. Töredék hitelt vettünk fel ahhoz képest, mint amit lehetett volna. Azt tudtam, hogy valamilyen konszolidációra mindenképpen szükség lesz, mert különben az önkormányzati rendszer működésképtelenné vált volna. 2002-2010 között az önkormányzati rendszerből éves szinten 200 milliárd forintot vontak ki, ha ez nincs, akkor nem lett volna gond az önkormányzatok adósságállományával, tudták volna finanszírozni a hiteleiket. Azzal azonban nem számoltam, hogy a konszolidáció teljes mértékben általános lesz. Igazságosabb lett volna egy differenciált adósságkiváltás. Csalódott voltam emiatt. Annyi előnye azonban mindenképpen volt a konszolidációnak, hogy tiszta lappal indulhatott el az önkormányzati rendszer és a hitelek döntő többségéhez most már kormány hivatali engedély kell.

Gondok vannak a helyi autóbusz közlekedéssel. A Balaton Volán tetemes adósságot kér számon a városon, miközben a kezdeményezésükre átalakított menetrend ellenére is veszteséges a rendszer, az utasok pedig elégedetlenek a szolgáltatással. Mi a megoldás?

– A városnak nincs elismert adóssága a Volán társaság felé, ilyen jogi kötelezettségünk nincsen. Annyi történt, hogy a Balaton Volán kimutatta: a tömegközlekedés működtetése mekkora veszteséget okozott számukra, de eközben a város rendesen fizette a megállapodás szerinti hozzájárulást, és átadtuk azt a normatívát is, amit a költségvetésből kaptunk. Tavaly átalakítottuk a rendszert azzal az ígérettel, hogy rentábilis lesz a helyi közlekedés, ez nem így lett. Sok a panasz a menetrendre és továbbra is veszteséges a helyi tömegközlekedés működtetése. A társaság beszámolója szerint minden kilométer 380 forintba kerül, ráadásul tíz utasból 3 fizet csak teljes árú jegyet.
Erre az évre az a megoldás született, hogy a szokásos évi támogatás felett a Volán által 2012 évre kimutatott 12 milliós veszteség felét kifizeti a város. Ha a költségvetés engedi, jövőre is hasonlóképpen járunk majd el. De gondolkodunk más megoldásokban is. Ez üzleti kérdés, az önkormányzat szívesen tárgyalna bármilyen másik közlekedési vállalattal egy olcsóbb és hatékonyabb működtetés érdekében. Úgy tűnik azonban, ilyen nincs a palettán. Sőt azt a lehetőséget is megvizsgáljuk, hogy milyen költségekkel járna, ha az önkormányzat beszerezne 3-4 buszt és maga látná el a szolgáltatást.

Tagadhatatlanul minta fejlesztések történnek a városban. Igazán impozáns lesz az Arácsi út, kuriózumnak számít az uszoda megépítése, valamint a buszállomás illetve környékének átalakítása. Ugyanakkor a beruházások átadása csúszik, és a lakosság részéről akadnak minőségi panaszok is, elsősorban a kerékpárút és a már említett Arácsi út kivitelezésével kapcsolatban.

– Valóban vannak csúszások az egyes beruházásoknál. Jellemző, hogy azoknál a fejlesztéseknél, ahol az önkormányzat az egyedüli lebonyolító, jobban tudjuk tartani a kitűzött átadási határidőket, ott viszont, ahol több partnerrel közösen valósítjuk meg a beruházást, bizony vannak késedelmek. Az Arácsi út például egy rendkívül komplex beruházás, négy-öt céggel kell folyamatosan együttműködni. A területen dolgozott egymással párhuzamosan az EON, a T-Com és a UPC. Elég nehéz volt az összhangot megteremteni. Az EON például 180 napos határidőkkel vállalja a munkálatokat, ami számunkra nehezen kezelhető egy ilyen útépítésnél, viszont nem tudunk tenni semmit sem, mert szerződést nem szegnek ezzel. Sok ilyen tényező hátráltatta a projektet. Április közepén adjuk át a teljes utat.
A pályaudvar és a buszállomás korszerűsítése ennél is bonyolultabb helyzet. Itt a Máv-val, a Máv-Starttal és a Volánnal kell együttműködnünk. Ugyan a város a gesztor, de a beruházásnak csak kis része esik ránk, rengeteg koordinációs probléma merült fel. Eredetileg január végén lett volna az átadás, ezt május 31-re kellett kitolnunk.
Minden minőséggel kapcsolatos konkrét bejelentést komolyan veszünk és kivizsgálunk. Egyértelmű, hogy a hibákat ki kell javítani, erre külön odafigyelek. Konkrét panasz azonban egyelőre nem érkezett az önkormányzathoz, sem a kerékpárút sem az Arácsi út ügyében. Várom az esetleges bejelentéseket, ez esetben ígérem, a tervezővel és a kivitelezővel együtt megnézzük, mit lehet tenni.

Többször nyilatkozta, hogy a város gazdasága szempontjából nagyon lényeges, hogy magánberuházások is történjenek. Most úgy tűnik hosszabb szünet után elindult néhány ilyen építkezés.

– Nagyon fontos, hogy a magántőke is megjelenjen a városban és létrehozza a maga beruházásait. Valóban, most több ilyen beruházás is megvalósul Füreden. Megkezdődhet a város egyik legnagyobb szállodájának, a Füred Hotelnek az átalakítása, az Aranyhíd sétányon elkészül a csapatpihenő helyén zajló beruházás. Szintén a sétánynál elkezdődik egy 40-60 szobás szálloda építése, ez egy gyógyturisztikai fejlesztés, amely az uniótól is nyert támogatást. Hamarosan befejeződik a Margaréta Hotel bővítése illetve a BYC átépítése.

Idén milyen fejlesztések várhatók a városban?

– Megkezdjük a közvilágítási hálózat modernizálását, a város közvilágítási rendszerének kétharmadát lecseréljük, mintegy 1700 lámpatest helyére ledes világítás kerül. 85 százalékos támogatást kapott ehhez a város, számításaink szerint két-három év alatt meg is térül a beruházás, hiszen a kicserélt helyeken közel a felére csökken majd a felhasznált energia. Ezzel májusra el kell készülnünk. Tavasszal már használható lesz a felsővárosrészt a Balaton parttal összekötő kerékpárút. A szezonra átadjuk a Tagore sétányon épülő Látogatóközpontot, a megújuló Aranyhíd sétányt, a Vitorlás étterem emeletén pedig Vitorlásmúzeumot hozunk létre. Várhatóan ősszel a Kagyló-köz igényes burkolatot kap és szeretnénk a volt zsinagóga épületét is felújítani. A Norvég alapnál pályázunk erre, ez egy gyönyörű, értékes műemlék épület, itt egy kiállító helyet és egy közösségi teret alakítunk ki. Az uszoda építése a megfelelő ütemben zajlik, a jövő év első negyedében a teljes beruházást átadjuk.

Távlati célok?

– A 2014-20 közötti időszakban a balatoni programon belül is jelentős keretek állnak rendelkezésre az egészség turizmussal kapcsolatban. Itt a városnak jól kell tudnia pozicionálni magát. Változatlanul úgy gondolom, Füred egy olyan hely, ahol jó élni, ezért sok látogatót tudunk vonzani. A hagyományos turizmus mellett nagyon jó lehetőségeink vannak az egészségturizmusban, használnunk kellene a gyógyvizeinket. A tervek között szerepel például egy látványpalackozó létrehozása, amely ipari és turisztikai célt egyaránt szolgálna. Egy város nagyon nehezen tud munkahelyeket teremteni, azt tudjuk tenni, hogy olyan feltételeket biztosítunk, ami kedvez ennek.
Nagyon fontos cél, hogy a város megszerezze a Füred Kemping tulajdon jogát. Ez jelenleg felszámolás alatt van. Az SCD annak idején az összes megvásárolt kempingjére külön-külön egy önálló céget hozott létre, ezek felszámolás alatt vannak, négy bank jelzáloga terheli az ingatlanokat. A Balatontourist jelenleg a felszámoló megbízásából üzemelteti, működteti a kempingeket, ebben idén biztos nem lesz változás, tehát a tavalyihoz hasonlóan üzemel majd a kemping. Ha önkormányzati tulajdonba kerül, mindenképpen megtartjuk a kemping funkciót, de fejlesztünk a területen.
A Sundance parkkal kapcsolatban továbbra is úgy gondolom, hogy hosszú távon bontásra ítélt a komplexum. A következő ciklus egyik markáns feladata lesz ennek rendezése.
Támogatni kell és ösztönözni a kisebb vállalkozások idetelepülését. Jelenleg két jól működő klaszter van a városban, azon vagyunk, hogy legyen több. A város rehabilitációt is folytatni kell, ez az arácsi központnál már valamelyest látszik, de szeretnénk megújítani a Fehér templom és az Evangélikus templom közötti részt is. A Kossuth utca és a mögötte lévő területek rehabilitálása nagyot lendítene Füreden.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Június
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Hírek, Agora

Hírek

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004