Oldal kiválasztása

Női fehérneműt lopott

Szerző: | 2014-03-11.

Erkélyről emelte el a harmincéves férfi a bugyit.

Március 9-én, hajnali kettő óra körül egy férfi Balatonfüred belvárosában, egy társasház erkélyére bemászott és onnan női fehérneműt tulajdonított el, majd úgy menekült el, hogy a lámpája a zsebében bekapcsolva maradt.

A bejelentést követően kiérkező szolgálatban lévő járőrök a helyszín közelében perceken belül elfogták E. F. 30 éves füredi lakost, akinél megtalálták az eltulajdonított kétezer forint értékű fehérneműt. Elfogását követően a férfit szabálysértési őrizetbe vették – tájékoztatott a füredi rendőrkapitányság.

Szintén a városban történt március 7-én késő este, hogy R. P. 19 éves veszprémi, B. B. 19 éves balatonfüredi, Sz. B. 19 éves veszprémi lakosok miközben egy diszkóban szórakoztak egyikük felborított egy cserepes tuját a szórakozóhely teraszán, egy másikat pedig levitt a teraszról. Mivel nehéz volt a cserepes növény barátja segítségével elkezdték húzni az úttesten, majd tíz méter után az út közepén hagyták és elindultak a közelben lévő hotel irányába.

A rendőrök tetten érték őket, közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetése miatt büntetőeljárást indított velük szemben a Balatonfüredi Rendőrkapitányság.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Január 28

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004