Oldal kiválasztása

A part hajnalban – Képgaléria

Szerző: | 2014-03-13.

Egy horgász, madárcsicsergés, két futó, a Halász és a Révész szobor valamint a végtelen nyugalom – ez fogadta a fényképészt a hajnali füredi parton. Fotógaléria Vörös Ákos képeiből.

 

 


Vörös Ákos
1984-ben született Veszprémben. Kisebb nagyobb megszakításokkal azóta is a Balaton mellett, Aszófőn él. 2012 óta kezdett el komolyan foglalkozni a fényképezéssel. Balatonfüredet rendszeresen fényképezi, mint mondja, a város különleges fotótéma egyedi épületeivel, formáival, hangulatos részleteivel.

Vörös Ákos hajnali képsorozata. Katt a kis képre.

{photogallery}2331{/photogallery}

– A napfelkelte élményét egyszer mindenkinek meg kell tapasztalni. A korán kelés nehézségét feledteti a látvány, a csend, a természet ébredése, a nyugalom és az a leírhatatlan, különleges érzés. És ha mindez Füreden van, akkor a Révész és a Halász között megjelenő napkorong csak erősíti az élményt – így Vörös Ákos. További részletek itt.

Továbbra is fontosnak tartjuk a Füredhez kötődő fotográfusok illetve a városról készült képeik bemutatását. Várjuk a Balatonfüredről és a tóról készült, közlésre alkalmas fényképeket, vagy akár archív felvételeket. A fényképeket a szerző nevének feltüntetésével, esetleges megjegyzésével együtt publikáljuk. A fotók elküldhetők a szerkesztőség címére (szerkesztoseg@balatonfured.hu) vagy megoszthatók a Facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/balatonfured.hu

A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkről azonnal értesülhet!

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
április 24 - április 30
  • 24
    Nincsenek események
  • 25
    Nincsenek események
  • 26

    Könyvbemutató

    17:00 -19:00
    2023.04.26
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Bujáky Miklós állatorvos kötetbemutatója.

    Tudolvasmányok

    17:30 -19:00
    2023.04.26
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Előadás a mesterséges intelligenciáról.

  • 27
    Nincsenek események
  • 28

    Jókai-napok

    10:00 -18:00
    2023.04.28-2023.04.29
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Irodalom, zene, film.

    Európa hangos, újra hangos

    18:00 -20:00
    2023.04.28
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Költők, műfordítók Európáról.

  • 29

    Jókai-bableves főzőverseny

    10:00 -18:00
    2023.04.29
    Balatonfüred, Koloska-völgy
    Balatonfüred, Koloska-völgy

    Gasztronómia Jókai jegyében.

  • 30

    VI. Jókai múzeumi majális

    11:00 -16:00
    2023.04.30-2023.05.01
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Májusfaállítás, tárlatok, koncert.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004